A tavalyi hét helyett idén csak öt helyen lesznek átadások, és a 2006-os 155 kilométer után most csak 96,7 km-rel bővül a hazai autópálya-hálózat – tudta meg az Index. Leghamarabb, június végére a dunaújvárosi Duna-hídnak kell elkészülnie, de várhatóan a legnagyobb jelentőséggel az M0-s keleti szektorának átadása bír. Idén szeptemberben befejeződik az M3-as építése, amely így eléri Nyíregyházát. 2007-ben ez a csaknem 40 kilométeres út lesz a leghosszabb újonnan átadott sztrádaszakasz.

Júliusban az M7-es kap újabb kilométereket, Nagykanizsa és Sormás között tizenkettőt, majd egy hónappal később szintén ez az autópálya-szakasz további 14 km-rel is gazdagodik Zamárdi-Balatonszárszó között. Ha ezek elkészülnek, akkor az M7-esből mindössze a Balatonkeresztúr és Nagykanizsa közötti szakasz, egy híd és egy alig több mint egy kilométeres rész hiányzik majd a horvát határig. Ezeket a beruházásokat még idén megkezdhetik.

Idén nem lesz kész

Több olyan szakasz is van, ahol folyik ugyan az építkezés, de 2007-ben nem lesznek átadások. Az M7-es Balatonkeresztúr-Nagykanizsa közötti szakasza, és az M0-s északi hídja sem készül el idén, de az M6-os M0-s és Érd közötti szakaszával sem végeznek már ebben az évben.