Fautánzat helyett fém és karbonhatású elemek kerültek a kocsiba
Az 1,8-as motor váltotta le az 1,7-es és a 2,0 literes benzinest
3 fotó
A csinosítás után kívülről az új hűtőmaszk, az újrarajzolt fényszórók és hátsó lámpák vallanak arról, hogy ez már a 2007-es modell. Alacsonyabbra került a rendszám, és változtak a kocsi ajtónyitói is.

A belső tér búcsút mondott a fából készült díszítőelemeknek, helyüket az új stílusú fém- és karbonhatású betétek vették át. Az autó üléseit, ajtajait szintén új, szürkéskék árnyalatú kárpitok borítják, de maradtak a korábbról ismert bőrkárpitok is. Az új FR-V-ben már iPod-előkészítés várja az mp3-függő autósokat.

Hat férőhelyes kabinjában két sorban foglalnak helyet az utasok, így sokkal kellemesebben beszélgethetnek egymással az utazók, mintha három széksorban kettesével foglalnának helyet.

A kocsi hátsó ülései külön-külön is lehajthatóak, és (természetesen) a vezetőén kívüli összes ülőhely eltüntetésével teljesen sík rakodóhelyet alakíthatunk ki az autóban. Praktikus, hogy nem szükséges őket kiszerelni, majd valahol kerülgetni a felesleges darabokat. Ha szükség van rájuk, egy mozdulattal előránthatóak.

Megújult az FR-V motorválasztéka is, az 1,7 és 2,0 literes benzinesek nyugdíjba mentek, helyettük a benzinmotorra vágyók kaphatnak egy 1,8 literes erőművet. A takarékos, 140 lovas motort korábban már a Civicben is megismerhettük. Emellett egy izmos, 2,2-literes dízellel is készül majd a 2007-es FR-V.