



Ugyan a MINI Concept meghökkentő részleteket tartalmaz, mégis teljesen MINI. Jelentősen új design jellemzi az orr-részt, ami a közeljövőben feltűnhet a normál változatok elején is.
Maradtak a gömbölyű formáknál, de a hűtőrácsnak köszönhetően egy sokkal vidámabb külső született, már-már túlságosan is. Pont úgy néz ki, mintha hangos röhögésbe kezdett volna a MINI.
Már alaphelyzetben is feltűnik, hogy hatalmasak az ajtók, szinte két ajtó hosszát is kiteszik. A további érdekességek közé tartozik, hogy a hátsó oldalablakok elektromosan hátrafelé csúsznak, hogy a B-oszlop hiányzik és hogy a csomagtérajtó helyén egy kétszárnyú ajtót találunk, akár egy kisteherautón.
A koncepció lényege, hogy mind az utas-, mind a raktérbe könnyű legyen a bejutás, így a második sorba is széles nyíláson keresztül bújhatnak be az utasok, ahol a hosszú tengelytávnak köszönhetően elegendő lábtér áll rendelkezésükre.
A belsőt ugyan átdolgozták a még jobb helykínálat érdekében, mégis sokban hasonlít a mostani MINI-re. Megtartották a középre helyezett műszeregységet is. Hátul a könnyebb pakolást a kicsúszó padló, valamint egy Cargobox elnevezésű láda segíti, amely egyben az utas- és a csomagtér elválasztására is szolgál.
Azt nem tudni, hogy mikor lehet szériaérett a koncepcióautó, de különleges megoldásai miatt a közeljövőben ebben a formában biztosan nem érdemes rá számítani. Sokkal valószínűbbnek tűnik, egy a Castagna stúdió által már Genfben kiállított formaterv alkalmazása.
