6 fotó
A Shell V-Power Renault Clio Kupában vezető pilóta jó úton halad afelé, hogy Nascar versenyző legyen. Makai Gyuri még júniusban érkezett az Egyesült Államokba, eleget téve Bobby Dotter csapatfőnök meghívásának, aki kintről kísérte figyelemmel a fiatal tehetség magyarországi eredményeit.

A hódmezővásárhelyi fiú nem volt szégyenlős és az első teszten pályarekordot autózott Asheboroban egy a Clionál közel négyszer erősebb, hátsókerék-hajtásos, slick gumival szerelt versenyautóval.

Azóta két sikeres teszten is túl van Makai a Green Light Racing csapat jóvoltából. A Kentacky Speedway oválpályán egy Ford Taurussal olyan remek időt autózott, hogy az eredmény alapján az 5. helyről vághatott volna neki a legutóbbi versenynek. Mivel ténykedését már a NASCAR hivatalos megfigyelői is sikeresnek ítélték, Makai megkapja a NASCAR licenszet.

A magyar pilóta augusztus 30-án már egy nyílt teszten vehet részt a Chicagoland Speedwayen, ahol szeptember 10-én el is rajtolhat élete első NASCAR versenyén.