


Július 22-24. között részt vettek a Baja Spain Aragon Európa Kupa futamon, melyen a gyári Mitsubishi csapat is elindult. A magyar versenyzők a T4-es kategóriában állnak rajthoz egy MAN versenykamionnal. A 800 kilométeres össztávú versenyre 281-en neveztek, de csak a felük látta meg a célt.
A verseny kiváló tesztelési lehetőséget biztosított a Dakarra, mert a hőmérséklet 40 Celsius-fok környékén volt, a sziklás, szűk pályák pedig a legnagyobb sivatagi versenyhez hasonló körülményeket jelentettek.
A csapat a szombati első, 245 km-es szakaszon a kamionok között a harmadik időeredménnyel ért célba. Rövid szervizelés után a trió nekivágott a második 245 kilométernek.
A második ellenőrző pontig jól is haladtak, de egy felpattanó kő lyukat ütött a jobb oldali üzemanyagtartályon. A kifolyt üzemanyag nagy része a felforrósodott jobb hátsó fékre ömlött, ezért csak 30 percnyi szervizelés után tudták folytatni a versenyt. Ezzel a magyar legénység 8 órányi versenyzés után a szombati napot a 4. helyen zárta a kamionok között.
Másnap a 118 km-es szakaszon az első ellenőrző pontig többet kockáztatva nagy tempót autóztak és mindössze 15 másodperc lemaradással a második helyen értek be. Ám a végeredményt tekintve már nem tudták ledolgozni hátrányukat és negyedikként zártak a kamionok értékelésében.

