A hosszabb tengelytáv kényelmesebb utasteret eredményez, már nem lesz szentségtörés légkondicionálót kérni
9 fotó
Tavaly augusztusban a Lotus a brit szabadalmi hivatalnál 25 évre levédte a szürke képeken látható grafikákat. Úgy tűnik, az akkor bemutatott rajzok testet öltöttek, nem sokat változtattak rajtuk megvalósításukkor.

[bekkep]Állítólag az új modell nem közvetlenül az Exige utódjának készül, de ehhez hasonló változat is lesz belőle. Egyes feltételezések szerint ebből a modellből fejlesztik ki a következő Elise-t és ennek alapjaira készülhet majd a következő Opel Speedster is.

Ellentétben a jelenlegi Exige-Elise párossal, ezúttal várhatóan nemcsak fapados kivitelben készül majd az autó. Ám a dinamizmus valószínűleg nem fog romlani a kényelmi extrák beszerelésével, mivel a többletsúlyt egy V6-os motor nagyobb teljesítményével ellensúlyoznák.

Ám ez sem akkora újdonság a Lotus-nál, hiszen idén januárban egy ázsiai vevő kérésére már készítettek egy hibrid modellt, amely az Exige-re épült. A középmotoros Sport Exige-t a GM-tól származó, hengerenként négyszelepes 3.0 V6-os motorral látták el.

[bekkep]Persze a Lotus versenyautós jellegét is megőrzik, azaz maradnak a puritán modellek is. Ezekbe a Toyota 192 lóerős 1,8 VVT-i, illetve az Opel 200-240 lóerős, 2,0 literes turbófeltöltős motorja kerülne.

Utóbbit elsősorban az Európai piacra szánnák, mivel az Egyesült Államok szigorúbb emissziós normáit könnyebb a Toyota szívómotorjával teljesíteni. Mindegyik változat hatsebességes kézi kapcsolású váltót kapna. Ezt a modellt is középmotoros elrendezés jellemzi, az erőátvitel a hátsó kerekekhez juttatja a nyomatékot.

A brit lapok által GT-re keresztelt jármű a hírek szerint a jelenlegi Elise-Exige-nél nagyobb tengelytávval és hosszabb karosszériával készül. Ez nagyobb utasteret és nagyobb csomagtartót is jelent. Sőt, aki már látta az autót, úgy nyilatkozott, hogy az autó az elődeinél kisebb küszöböket kapott, ami jóval könnyebbé teheti a be- és a kiszállást.