2006 végéig a modellváltás után is gyártásban marad a jelenlegi Punto
12 fotó
Meghaladta a hatmilliót az eddig gyártott Fiat Puntók száma. A hatmilliomodik autó a Potenza közelében lévő melfi gyárban készült el. Melfiben gyártották az összes Punto több, mint felét, tehát ebből az üzemből 3 milliónál is több Punto gördült ki a típus 1993-as bemutatása óta.

Olaszországban a Punto 10 éve megszakítás nélkül a legnagyobb darabszámban értékesített új autó. A típus gyártása 1993 júliusában kezdődött a Mirafiori üzemben. 1999-tól készül a jelenlegi Punto generáció, amelyen 2003-ban volt modellfrissítés.

Várhatóan még 2005-ben bemutatkozik a harmadik generáció, de ez nem jelenti a jelenlegi modell eltűnését. A tervek szerint a Fiat 2006 végéig továbbra is gyártani fogja a mostani Puntót.