



A siker pedig nem maradt el, az embereknek tetszett a tanulmányautó, így a vezetés rábólintott a folytatásra. Az autó CX-7 néven fog megvalósulni, a jelzésben a C betű a Crossover szóból származik.
A neve is elárulja, hogy az autó több lesz, mint egyszerű szabadidőautó. Nem a hagyományos nevet kapja, mint a Mazda2, 3, stb. hanem a kiemelt modellekhez áll majd közelebb, mint az RX-8 és MX-5.
Kissé nagyobb lesz a CX-7, mint a Mazda Tribute, és elsősorban szabadidőautónak készül, nem terepjárónak. Várhatóan nem állandó négykerék-hajtás lesz benne, hanem viszkokuplungos megoldással jut majd a hátsó kerekre a nyomaték.
A minőségre nem lesz panasz, hiszen az autót japánban gyártják majd, innen kerül majd az amerikai piacra, ugyanis elsősorban oda készül az autó. Az USA-ban 2006-ban kezdődik meg az autó értékesítése. A többi piacot jelenleg még vizsgálja a cég, de később valószínűleg Európába is jut majd az autóból.
