



A BMW-hez kapcsolódó hír, hogy május elsején volt egy éves a BMW Magyarország Kft. Az importőri tevékenységet a Wallis-tól átvevő vállalat 7,4 százalékkal több autót értékesített az elmúlt évben hazánkban, mint 2003-ban.
Tilo von Harling, a BMW Magyarország ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a tavalyi növekedéssel a hazai vezérképviseletnek sikerült meghaladnia a gyár elvárásait. A bővülés nem állt meg. 2005 első négy hónapjában 25 százalékkal több BMW és MINI talált gazdára itthon, mint 2004 hasonló időszakában.
A BMW gyárral létrejött közvetlenebb kapcsolat révén, a dingolfingi gyárból naponta érkeznek az alkatrészszállítmányok, ami a szervizmunkák gyorsulásával járt. A hazai importőr egységes európai standardokat honosított meg az értékesítési tevékenységen túl az eladást követő szolgáltatásokban is.
A márkakereskedői hálózat átalakulásának részeként a közeljövőben új épületekkel bővül a székesfehérvári, a békéscsabai és a miskolci márkakereskedés.
A modellújdonságok között lesz idén szeptemberben a hathengeres benzines 130i. Az új 3-as sorozat március óta kapható, amely az idei forgalom 40 százalékát adhatja. Jelenleg már a modellfrissítés utáni 7-es BMW is megrendelhető.
