



Csodálatos nyári idő fogadta a versenyzőket Szardínián, napsütés, 25-30 fok, ami teljesen szárazzá varázsolta a pályákat. A pályákat 2005-re kissé “átrajzolták”, ezúttal a tavalyinál sokkal gyorsabb a verseny
. Maradtak viszont a hatalmas kövek, amik komolyan befolyásolhatják a verseny kimenetelét. Olyan izgalmasan indult a Szardínia Rali, mint ebben az évben még egyetlen futam sem.
Marcus Grönholm kezdett legjobban, ebben még semmi meglepő nincs. Ám az, hogy a Pirelli abroncsokat egyre inkább megszokó Harri Rovanperä volt a második, az nem megszokott mostanában, igaz kapott 9 másodpercet. Akadtak más érdekes dolgok is.
A pontversenyben vezető Petter Solberg például hozta a harmadik helyet, annak ellenére, hogy ezúttal is övé volt a takarító szerepköre. Mit tudna a 2005-ös Impreza, ha tiszta úton mehetne?
A világbajnok Sébastien Loeb 19,8 másodpercet kapott az első szakaszon és csak kilencedik volt. Loeb azonban bemutatott már idén, Mexikóban egy hihetetlen felzárkózást, így most sem adta könnyen a bőrét. A második és harmadik szakaszt megnyerte és átugrotta a mezőnyt. A negyedik szakaszra már elsőként érkezett.
Mögötte, újabb meglepetést okozva Mikko Hirvonen tanyázott egy 2003-as fejlesztésű Ford Focus-szal. Ehhez azonban az is kellett, hogy Marcus Grönholm hibázzon egy kanyarban, túl gyorsan érkezett és kitört az autó hátulja.
A Peugeot 307 WRC lerepült a hegyoldalról, de a nézőknek köszönhetően már másfél perc múlva száguldhatott tovább. Olyan szerencsés volt, hogy akkorát esett, hogy szinte a következő visszafordító utáni útrészre érkezett. Ám ezzel az útlevágással is a 22. helyre csúszott vissza, utolsó WRC-sként szinte pontszerzésre is esélytelenül állt.
Ám ezen a versenyen, úgy tűnik bármi megtörténhet. A Peugeot szerelői a negyedik szakasz előtt újjávarázsolták a 307-est. Pedig átszakadt a bal első rugótorony és Grönholmnak kellett tartania az ajtót menet közben.
Ezután viszont már Grönholmnál volt a labda, aki nem is okozott csalódást. A nyitószakasszal azonos negyedik gyorsaságit megnyerte, majd a következő kettőn is gyors volt, ezzel egészen a hetedik helyig zárkózott fel. Persze ez nem csak az ő érdeme, hárman is kiestek előle.
Délután ismét Sébastien Loeb volt a leggyorsabb. A negyediken ugyan csak második időt ment, utána viszont ismét autózott két abszolút időt. Így már meglepetések nélkül vezeti a versenyt.
Petter Solberg zárkózott fel mögé, aki elégedett volt, hiszen lemaradása nem súlyos és holnap támadásba lendülhet. Pedig napközben mind a kuplunggal, mind a fékkel gondjai voltak.
Korábbi csapattársa Mikko Hirvonen nem csak egyetlen szakaszon tudott kiemelkedőt alkotni, de egész nap remekül ment és a harmadik helyen várja a folytatást. A finn pilóta úgy vélte, hogy gyorsaságát annak köszönhette, hogy szinte utolsóként rajtolhatott és szinte teljesen tiszta úton hajtott. Nem mellékesen nagyon eltalálta a Ford beállításait.
Nem voltak ilyen szerencsések vb-s márkatársai. Toni Gardemeister például az első szakaszon a rajt után egy kilométerrel eltalált egy sziklát, amitől elhajlott a Focus kormányösszekötője. Így kellett teljesíteni az első három szakaszt. Egy sziklával próbálta kiegyenesíteni a finn pilóta a rudat, de nem sikerült teljesen kijavítania.
A szerelők csak a negyedik gyors előtt tudták kicserélni az alkatrészt, addigra 30 másodperc hátrányt gyűjtött be és 15-ként állt. Délután Gardemeister rálépett a gázra és feljött az ötödik helyig.
Roman Kresta, aki a másik gyári Focust kormányozta sem volt túl szerencsés. Egyfelől most indul először Szardínián, másfelől Új Zélandon történ fiaskó után nem dicsérték meg, úgy hogy most inkább a lassan járj, tovább érsz taktikát választotta.
Emellett neki sem volt hibamentes a napja, mert a Focusban tönkrement a félautomata kormányváltó, így a pilótának át kellet állnia a manuálisra. Így azonban nem volt kézifék a kocsin, ami pedig igencsak hiányzott a szűk visszafordítókban.
Francois Duval az ötödik gyorsaságig remekelt, kihasználva a Citroën potenciálját, követte csapattársát és a második helyen állt. Az ötödik szakaszon azonban egy ugrató után rosszul érkezett le és lesodródott az útról majd eltalált egy sziklafalat. Ettől a Citroën felborult és kétszer átfordult, majd a jobb oldalán megállt.
Sikerült talpra állítani az autót és be is indította, de akkor derült ki, hogy kiszakadt a bal hátsó kerék, így kiállt. Holnap azonban folytatja a versenyt, megkapja Loeb utolsó két szakaszának idejét és szakaszonként tíz perc büntetést.
Hasonlóan járt a subarus Chris Attkinson és mitsubishis Gigi Galli is a szakaszon. Mindkettőjüknek a bal hátsó kereke és felfüggesztése is kiszakadt, mindketten idő előtt búcsúztak. A Superally szabálynak köszönhetően, holnap mindketten újra támadásba lendülhetnek.
Nem úgy Harri Rovanperä, ő egész nap jól ment, aminek az összetettben is volt látszatja, hiszen a negyedik helyen áll. A finn főleg a hepehupás útra és a melegre panaszkodott délelőtt. A második körre más lengéscsillapítókat kapott, amitől főleg a lassabb kanyarokba gyorsult a Lancer.
Kettős napot zárt a Skoda csapat Szardínián. Armin Schwarz végig tízen belüli időket tudott menni, mert végre sikerült jól eltalálni a Fabia beállításait és élvezte a versenyzést. Ezzel szemben Janne Touhino autójában meghibásodott a sebességváltó, amivel rengeteg időt veszített. Hiába ment jobban délután csak 15-ként zárt, így holnap neki kell elsőként rajtolnia.
|
Szardínia Rali A futam állása az első nap után: 1. Loeb-Elena Citroën Xsara WRC 1h34’51″3 88.4 km/h |
|
