Észak-Amerikában a GM nagy árengedményekre kényszerül, hogy lassítani tudja piaci részesedése csökkenését
Európában az első negyedévben 9,8 százalékra nőtt a GM márkák részesedése, ami főként a Chevrolet-re átnevezett Daewoo modelleknek köszönhető
Több elemző szerint nem elég stílusosak az amerikai GM termékek. A képen egy Pontiac Bonneville
11 fotó
Április 19-én közli első negyedéves eredményeit a General Motors, a világ legnagyobb autógyártója. Elemzők várakozása szerint a cég részvényenként 1,40-1,54 dollár közötti veszteséget fog közölni.

Jelentősen csökkenhet a forgalom, ami a tavalyi első 3 hónapban még 47,8 milliárd dollár volt. Idén a forgalom 38 milliárd dollár körül alakulhat.

Az okok között szerepel a vitatható modellpolitika. A konszern elhanyagolta kínálata megújítását, a pangó észak-amerikai értékesítéseket a GM komoly árengedmények árán tudja csak szinten tartani. A GM nem kellően követte a piac változását, az autók divatcikké válását.

Évtizedekkel ezelőtt az emberek azért vettek új autót, mert a régi elhasználódott. Marketing szakértők szerint ma az autók nem egészen 20 százaléka talál gazdára azért, mert tulajdonosának ténylegesen szüksége van rá.

Súlyos kolonc az óriáskonszern nyakán a hatalmas egészségbiztosítási és nyugdíjteher is. 2004-ben 5 milliárd dollárt (962 milliárd forint) emésztettek fel az észak-amerikai alkalmazottak egészségbiztosítási kiadásai.

Sokba van a GM-nek az európai szervezet és az európai márkák (Opel-Vauxhall, Saab) átszervezése is. A GM-nek ezenfelül egy idei megállapodás alapján 1,55 milliárd eurójába (380 milliárd forint) kerül, hogy ne kelljen megvennie a Fiat Auto Holding 90 százalékát és a Fiattól való válás után is hozzájusson Fiat dízelmotorokhoz.

Európában viszont az elmúlt hat év legmagasabb piaci részesedését érték el a GM márkák (Chevrolet, Opel/Vauxhall, Saab) 9,8 százalékkal 2005 első három hónapjában. Valamelyest javult az Opel/Vauxhall piaci részedése, a nem egészen 425 000 autó 8,1 százalékot jelent.

A belépőmárkaként pozícionált Chevrolet fejlődése a legjelentősebb, a koreai autókból a 2004-esnél 33 százalékkal több, 57 000 talált gazdára az első negyedévben Európában. A Saab stagnál.

2004-ben a General Motors nyereségének túlnyomó része a GMAC-től, tehát a pénzügyi ágazatból eredt, nem pedig az autógyártásból.