A Citroën korábban négyszer is győzött a Dakaron, de emellett számos dobogós helyük is volt
Ari Vatanen szerezte a Citroën első győzelmét 1991-ben egy egyedi ZX Rally Raid-del
4 fotó
A spanyol ralilegenda, Carlos Sainz visszatér a versenyzéshez. Sajnos nem a ralivilágbajnokság futamain fog újra rajthoz állni, hanem ahogy előtte több kollégája is, a Dakaron vesz részt. A következő, 2006-os sivatagi kalandon már indul a pilóta.

A spanyol versenyző elmondta, hogy nagyon hiányzik neki a versenyek hangulata és a vezetés is. Nem más, néhai navigátora, Louis Moya diktálja majd az itinert, aki jelenleg a Subaru ralicsapat sportigazgatója.

Korábban azért váltak el, mert Moya keveselte azt a pénzt, amit a Citroën kínált neki a versenyzésért. Ahogy fogalmazott, már túl idős ahhoz, hogy ennyi pénzért kockáztasson, a családjára is kell gondolnia.

Nem Sainz lesz az első, aki a raliból érkezik a sivatagi show világába. Korábban Ari Vatnen is innen igazolt át, az 1991-es ralivilágbajnok négyszer (1987, 1989, 1990, 1991) nyerte meg a Dakart. A korábbi, szintén ralivilágbajnok (1995) Colin McRae két éve vesz részt a világ legnehezebb versenyének tartott futamon.

A legtöbb, szám szerint 26 futamgyőzelmet számláló, kétszeres (1990, 1992) világbajnok Sainz egyes hírek szerint Citroënnel fog versenyezni.

A PSA versenyautói (Xsara WRC, 307WRC) ugyanis jövőre már nem indulnak a rali vb-n, viszont a gyártók mindenképpen szeretnének valamilyen technikai sportban részt venni, de semmiképp sem azonos sorozatban.

A Peugeot állítólag a WTCC felé kacsingat, a Citroën pedig a 90-es években a tereprali futamokon elért sikereit szeretné megismételni. A Dakar Ralin négy évben is győzött a Francia márka: 1991,1994,1995,1996.

Az is elképzelhető, hogy Vatanen is a francia gyárnál folytatja, de őt a Volkswagennel is hírbe hozták, miután a Nissan bejelentette, hogy jövőre már nem vesz részt a Dakaron.