



Genfben bemutatandó új egyterűjével az Opel leváltja a jelenlegi Zafirát. Az 1999-ben piacra dobott Zafira I volt az első széria egyterű, amely a padlóba süllyeszthető két hátsó ülést kínált a Flex7 rendszerrel. 6 év alatt 1,4 millió Zafira készült, ami jól mutatja az autó piaci sikerét.
Az új orr-rész jóval dinamikusabb az elődénél, ezenkívül az elgázolt gyalogosok és kerékpárosok életét is kevésbé veszélyezteti. A Zafira B tetőíve enyhén lejt leghátul, de a tervezők ennek ellenére az elődnél kicsivel nagyobb fejteret tudtak kialakítani a leghátsó sorban.
Minden irányban sokat nőtt az új Zafira, amelynek hossza 4457, szélessége 1776, magassága 1637 milliméter. Hosszában 14, széltében 3,4, magasságában viszont mindössze 0,3 centiméterrel nagyobb.
Elődjénél alig nagyobb az új Zafira tengelytávja, a 2703 milliméter 8 milliméteres növekedés. Az Opel egyterű a nyújtott tengelytávú Astra kombival épül közös padlólemezre.
Három üléssorban továbbra is 2+3+2 elrendezésben foglalhat helyet az 5+2 utas. A belső térben az Opel ígéretei szerint alaposan javul a minőségérzet, igényesebb anyagokat használnak majd és a kidolgozásról is azt mondják, hogy színvonalas lesz.
Felárért panoráma napfénytető rendelhető négy tetőablakkal, amelyek elé villanymotor húz rolót. Öt különböző rekesz van a tető hosszában végigfutó konzolban.
A rolók különlegessége, hogy mind a négy egyszerre nyit és zár, csakhogy az ablakok nem egyformán nagyok. A kisebb ablakokon emiatt lassabban, a nagyobbaknál gyorsabban dolgoznak a villanymotorok, hogy egyszerre érjenek a végpontokhoz az árnyékolók.
Praktikus részlet a váltókar magasabbra költöztetése, ami helyet szabadított fel a két első ülés között egy újabb tárolóhelynek és az Alfa 75 – Renault Mégane II jellegű kézifékkarnak. Az utastér közepén nagy központi kijelző trónol, a műszerek pereme krómdíszítésű. A képernyőn jelennek meg a DVD-s navigációs rendszer, vagy a Bluetooth kapcsolattal csatlakoztatható egyéb berendezések üzenetei.
20 literrel, 620 literesre nőtt a csomagtér padlóba hajtott leghátsó ülésekkel. Az Astra Caravanban bemutatott FlexOrganizer rendszer a Zafirához is megrendelhető lesz felárért. A csomagtér oldalfalában lévő két sínbe csomagrögzítő horgokat, elválasztó pántokat, dobozokat rögzíthetünk.
Az Astrával bemutatkozott fejlesztések a Zafirában is elérhetőek lesznek, így például a CDC (Continuous Damping Control) elektronikusan vezérelt lengéscsillapítás, vagy a kanyarba bevilágító kettős xenon fényszóró, az AFL (Adaptive Forward Lighting).
A négy benzines motor mellett egytől egyig új dízelek jelennek meg az új Zafirában. Az alapmodellbe az 1,6 literes, 105 lóerős Twinport benzines jut, az egy-nyolcas új fejlesztésű és 140 lóerőt tud. Hengerűrtartalomban a 2,2 literes, 150 lóerős, közvetlen befecskendezéses motor jelenti a csúcsot, teljesítményben a kétliteres turbós Zafira áll az élen 200 lóerővel.
100, 120 és 150 lóerős motorral lesznek kaphatók a dízel Zafirák, mindhárom blokk a Fiattól származik. Az 1,9 literes motorok második generációs közös nyomócsöves befecskendezéssel működnek. A sajtóanyag szerint a dízelmotorok mindegyike alapáron részecskeszűrővel készül majd, de lehet, hogy ez csak a német piacra vonatkozik majd.
A két kisebb benzines ötfokozatú kézi váltót kap, a három dízel, a 2.2 direct és a 2.0 Turbo modellekhez alapáron hatfokozatú kézi váltó jár. Felárért a Vectrában vagy a Saab 9-3-ban is megtalálható hatfokozatú automata váltó is megrendelhető a 120 és a 150 lóerős dízelhez.
A 2.2 direct modellhez viszont csak egy négyfokozatú automata kérhető az opciós listáról. Az Opelre jellemző Easytronic automatizált kézi váltó csak az 1,8 literes, 140 lóerős benzineshez választható.
Az Opel SAFETEC-nek nevezi a Zafira biztonsági rendszerét, amely az aktív és passzív biztonsági eszközök működését vezérli. Aktív oldalon ABS, elektronikus fékerő-elosztó, fékasszisztens, ESP Plus menetstabilizáló elektronika tartozik a rendszerhez.
Passzív biztonsági tétel többek között az aktív fejtámla, az ütközésnél a pedálokat kioldó rendszer vagy a négy első légzsák. A gyári ismertető azt írja, hogy a függönylégzsák az első két üléssorban biztosít védelmet, kár, hogy nem mind a háromban.
Isofix rendszerű gyermekülést a középső sor két szélső helyén rögzíthetünk. Felárért rendelhető a gumiabroncsok légnyomására ügyelő Tire Pressure Monitoring System és az ülésfoglaltság érzékelő a jobb első ülésre, amely kiiktatja a légzsákot, ha senki nem ül ott.
A Zafira gyártása áprilisban kezdődik a bochumi Opel gyárban, az autó piaci bevezetése Magyarországon a nyári hónapokban várható.
