A Crossfire volt az első Chrysler, mely Mercedes platformra épült
12 fotó
Dieter Zetsche, a DaimlerChrysler-konszern amerikai felének vezetője nemrégiben egy interjúban úgy nyilatkozott, hogy a Chrysler az elkövetkező három év alatt összes 25 új vagy ráncfelvarráson átesett félig új autót fog piacra bocsátani hazai piacán. Jelenleg a DaimlerChrysler-konszern nehéz napokat él, hiszen az európai részleg (Mercedes-Benz) szárnyalása szinte töretlen, ám Amerikában a Chrysler még mindig veszteséget termel.

A Chrysler nyereségessé tételéhez feltétlenül szükséges a modellpaletta lecserélése és megújulása, ám a tetemes fejlesztési költségeket nem tudja finanszírozni a gyár. Költségtakarékossági okokból egyre több Chrysler modell fog épp ezért születni, mely Mercedes-Benz technikán alapszik. A közös munka első darabja a Chrysler Crossfire, mely a Mercedes SLK-ra épül. Idén mutatták be a Chrysler 300C-t, mely szintén tartalmaz Mercedes (főként az E-osztálytól) alkotóelemeket.

A 25 új modellből 9-et 2004-ben fog piacra bocsátani a Chrysler. Bár ez a szám a konszern életében jelentősnek számít, a General Motors is gyorsan bejelentette, hogy ők a jövő év folyamán 12 új modellt vezetnek be a piacra. Idén a Chrysler jóval szerényebb léptékben gondolkodik, mivel összes három új autó (a Chrysler Pacifica, a Chrysler Crossfire és a Dodge Durango) lép színre a Chrysler zászlaja alatt.