A Tesla vezérigazgatója pénteken bejelentette, hogy jövőre leáll a Cybertruck gyártása Texasban, amely jelenleg a modell kizárólagos összeszerelési helyszíne. Elon Musk X-en tett nyilatkozatából nem derült ki egyértelműen, hogy a Cybertuck gyártását egy másik üzembe helyezik át, vagy végleg kivezetik.
Wes Morrill, a Cybertruck vezető mérnöke ugyancsak az X-en arról írt, hogy „a Cybertruck egy hihetetlen technológiafejlesztési platform volt, és ezen él tovább a Cybercab.”
Budapestre jön a Tesla Cybercab
Európai turnéja keretében Budapestre is ellátogat a Tesla kizárólag robotaxinak gyártott modellje, a Cybercab. A Tesla weboldalán közzétett eseményben regisztrálhatnak azok, akik december 18-19. között a Váci úti Tesla Centerben szeretnék személyesen megnézni a kormánnyal és pedálokkal nem rendelkező, kétszemélyes autót.
A Tesla hivatalosan nem közöl eladási adatokat a Cybertruck kapcsán, azt az „egyéb modell” kategóriába sorolta. Ebből viszont kiderül, hogy a harmadik negyedévben mindössze 8295 ilyen jármű kiszállítására került sor a második negyedévi 12 364 után.



