Rövid ideig tartó betegség után 80 éves korában elhunyt a Forma-1 1980-as világbajnoka, Alan Jones, közölte az exversenyző családja.
Az 1946-os születésű ausztrál már gyerekként magába szívta a versenyzést, édesapja ugyanis sikeres amatőr autóversenyző volt. Jones is követte, de magasabbra tört, így miután előbb apja autókereskedésében dolgozva Minikkel versenyzett otthon, 1967-ben Melbourne-ből az gyesült Királyságba költözött.
A Formula Ford-os, Forma-3-as, Forma-2-es szereplések után az 1975-ös Spanyol Nagydíjon mutatkozott be a Forma-1-ben egy vásárolt Hesketh-tel, 1976-tól viszont már állandó ülése lett John Surtees csapatánál. Első futamgyőzelmét 1977-ben érte el az Osztrák Nagydíjon, Shadow-jával a 14. helyről rajtolva jutott elsőként a kockás zászlóig – a győzelem annyira váratlan volt, hogy a szervezők nem is készültek az ausztrál himnusszal.
1978-ra a Ferrari és a frissen alapított Williams is érdeklődött iránta, de a maranellóiak végül inkább Gilles Villenuve-öt igazolták, így Jones a az utóbbi csapathoz szerződött, ahol aztán 1980-ban, 5 futamgyőzelmet aratva bajnok is lett. A háromszoros győztes Jack Brabham után ő lett a második ausztrál, aki F1-es világbajnoki címig jutott.

Alan Jones a Williams-Ford FW07B volánjánál az 1980-as Osztrák Nagydíjon (Kép: Bernard Cahier/Getty Images)
A sikertelen ’81-es címvédés után kiszállt az F1-ből, visszatért Ausztráliba, majd néhány ’83-as és ’85-ös futam után 1986-ban még egy teljes szezont húzott le a Forma-1-ben a Haasnál (nem a mai csapat elődje), nem sok sikerrel.
Pályafutása során az F1-ben 116 futamon összesen 12 győzelmet aratott, emellett 12 további dobogós helyezést ért el.
A végleges F1-es búcsú után még bő egy évtizedig szerepelt rendszeresen túraautós sorozatokban, de még a 2000-es évek elején is be-beült a volán mögé. A versenyzés mellett szakkommentátorként is dolgozott.

Jones a 2023-as Ausztrál Nagydíjon (Kép: Robert Cianflone/Getty Images)



