A jövőre 210 éves belga John Cockerill vállalat a zöld energiák és a fémfeldolgozás mellett lövegtornyok és szárazföldi védelmi rendszerek fejlesztésével is foglalkozik. Velük közösen dolgozta ki a Forefront elnevezésű koncepciót a Renault-csoport, amely fennállásának csaknem 130 éve alatt először épít olyan járművet, amelyben nem foglal helyet vezető.




A Forefront nem önvezető: operátora a távolból irányítja. Mind a négy kereke hajtott és kormányzott, kétmotoros elektromos hajtásláncának hatótávolsága alapértelmezésben 400 kilométer, de felszerelthető fedélzeti áramfejlesztővel, ha a csendes működésnél fontosabbak a hosszabb üzemórák.
A járművet arra tervezték, hogy bárhová elvigye akár egy tonnányi terhét: szállításra, felderítésre, drónvadászatra, tűztámogatásra és evakuálásra egyaránt alkalmas. És ez még csak a katonai felhasználás: a tervek szerint polgári feladatkörökre is befogható volna, mint egészségre ártalmas környezetekben is elboldoguló logisztikai megoldás.
A távvezérlő és önműködő funkciókat a John Cockerill szállította, a projektet a francia fegyveres erőktől kapott tanácsokat és tapasztalatokat felhasználva valósították meg.
Sorozatgyártásáról egyelőre nem állnak rendelkezésre részletek.
Más autógyártók is terveztek már vezető nélküli járművet. A Honda AWV hasonló, mint a Renault Forefront, a Hyundai Tiger viszont alapvetően más elvek mentén született meg:






