A vasárnapi Mexikóvárosi Nagydíjon elért 3. helyével a mercedeses Kimi Antonelli bebiztosította a 2026-os F1-es világbajnoki címét, ezzel a sportág történetének eddigi legfiatalabb bajnoka lett, egyben 73 év után az első olasz, aki megszerezte a címet.
A mindössze második idényét teljesítő olasznak 2 pont, azaz a 9. hely is elég lett volna a sikerhez, de miután a top 3-ban zárt, egyenesen a dobogón ünnepelhetett. Korábban ugyan óvatosan állt a végső sikerhez, de a verseny végén, amikor már biztosnak tűnt a bajnoki győzelem, eluralkodtak rajta az érzelmek.
„Már az utolsó előtti körön valami két másodpercet veszítettem, mert már akkor patakzottak a könnyeim. Nem is láttam rendesen, a könnyektől két Ferrarit láttam magam előtt” – utalt a 2. helyen leintett, amúgy nagyon dühös Lewis Hamilton autójára. „Különleges volt az utolsó kör, és amikor átszeltem a célvonalat, végképp eltört a mécses, hiszen a legnagyobb álmom vált valóra” – mesélte.
Antonellit aztán a pódiumon napjaink két szupersztárja, a négyszeres bajnok, futamgyőztes Max Verstappen és a hétszeres bajnok Lewis Hamilton emelte a vállára, amit örök emlékként őriz majd a pilóta:
„Egyértelműen bekereteztetem azt a képet, és kiakasztom a falamra, mert hihetetlen pillanat volt. Az, hogy a sportág történetének két ilyen elképesztő versenyzője rótta le a tiszteletét irántam, egészen különleges, örökké emlékezni fogok rá. Ott lesz a falamon a kép, hogy mindig láthassam, amikor belépek” – ígérte.




