Épphogy meghaladja az ezret a Franciaország északkeleti részén fekvő Blâmont lakosainak száma, azonban annak köszönhetően, hogy itt is érvényben vannak parkolási szabályok, valamint volt egy autós, aki ezeket nem tartotta be, a kis falu híre messzire eljutott. Túl bonyolult parkolási szabályokra azért nem érdemes gondolni, csupán arról van szó, hogy a felfestések közé kellene betalálni a várakozó járműveknek.

Aki ezt nem teszi meg, és több helyet bitorol, azt általában el szokta vontatni az önkormányzat, azonban egy BMW-tulajdonos „közel sebészi pontossággal” állt rá úgy a helyeket elválasztó vonalra, hogy őt inkább mutogatni kezdték.

Az esetről a helyi önkormányzat posztolt a Facebookon, a polgármester aláírásával. Mint fogalmaznak, a parkolás világbajnokával volt dolguk, akinek produkcióját meglátva „a csodálat és a könnyek között őrlődtek” a helyi elöljárók. A már említett autóvontatás helyett inkább kerestek pár fémkordont, mellyel bekerítették az autóst, és megerősítették azt némi szalaggal, biztos, ami biztos alapon.

Az önkormányzat kegyelemdöfése után mindenki a BMW-sen nevet 1

Persze arról sem feledkeztek el, hogy azért jelezzék a tulajnak, hogy ez a várakozás így nem oké. A rögtönzött ketrec elé egy várakozni tilos tábla is került, rajta egy olyan felirattal, mely szerint azzal a feltétellel mentik fel a vontatás alól az autót,

ha ellátogat a közeli Lunéville településén fekvő optikába, hogy megvizsgálják a látását, külön tekintettel a fehér vonalakra.

Az önkormányzat kegyelemdöfése után mindenki a BMW-sen nevet 2

Mesteri húzás ez az önkormányzat részéről, némi humorral fűszerezve. Más kérdés, hogy elég kínos lehet tulajdonosként arra visszatérni az autóhoz, hogy az közröhej tárgyává vált.

Lehet, hogy az alábbi cikkben szereplő autósok ellen is valami ilyesmit kéne bevetni?