Mi fér bele 3,6 méterbe? A Porsche szerint több tucatnyi versenygyőzelem: az 550 Spyder az 1950-es évek sikeres versenyautójaként, a későbbi 718-as elődjeként beírta magát a márka történelemkönyvébe.

17 fotó

A picurka autó – még az egyébként értelmezhetetlenül apró Porsche 356 is nagyobb volt nála a maga 378 centiméteres hosszúságával – most 20 százalékkal kisebb méretben születik újra: a Hedley Studios a Porsche Motorsport hetvenötödik évfordulójának tiszteletére elkészítette a modell méretarányosan kicsinyített mását.

Még összébb zsugorították a legkisebb Porschét 6

A 2,9 méter hosszú Porsche 550 J (azaz Junior) acélcsövekből hegesztett térvázára szénszálas karosszériapanelek kerültek, utasterében ugyanúgy két ülés kapott helyet, mint egykoron, bár a 120 centis szélesség megkérdőjelezi ezek kihasználhatóságát.

Még összébb zsugorították a legkisebb Porschét 7

Porsche 550 Spyder (1953-1956)

A parányi, 3,6 méteres, kétüléses versenyautó 1,5 literes motorját az ülések és a hátsó tengely közé építették be, 110 lóereje bőséges volt az autócska 550 kilós saját tömegének dinamikus mozgatásához. A váltó kezdetben négy-, később ötfokozatú, a differenciálmű részlegesen önzáró volt.     

A típus 1953-ban, legelső versenyén, a Nürburgringen rendezett Eifelrennen futamon első helyen ért célba, 1954-ben két példánya abszolút harmadik és negyedik lett a Carrera Panamericanán (ennek tiszteletére alkalmazza a Carrera típusjelzést a mai napig a Porsche), 1956-ban pedig megnyerte a Targa Floriót. Általánosságban elmondható, hogy a mindössze 90 példányban gyártott versenyautó kora és géposztálya egyik legütőképesebb konstrukciója volt.

1955 Porsche 550 Spyder by Wendler (RM Sotheny’s, München, 2024. november)

26 fotó

A Porsche 550 Spyder a márka legértékesebb veterán típusai közé tartozik. 2018-ban 5 170 000 dollárt, 1,634 milliárd forintot fizettek egy 550A Spyderért a Bonhams aukcióján. A fenti galériában látható példány két éve 3 464 375 (azaz közel 3,5 millió) euróért, forintba átszámítva 1,256 milliárd forintért cserélt gazdát az RM Sotheby’s árverésén. 

Még összébb zsugorították a legkisebb Porschét 13

A kiélezett benzinmotor helyére egy 48V-os villanymotor került, amely alapkivitelben 8, RS verzióban akár 16 kW-ot (11, illetve 22 LE) tud. A végsebesség 80 km/óra, ami elég volna ahhoz, hogy városban lépést tartsunk a forgalommal, de sajnos az 550 J nem vezethető közúton.

Még összébb zsugorították a legkisebb Porschét 14

Cserébe az alapértelmezett színválaszték (ezüst, kék, fehér, sárga, piros) mellett felárért gyakorlatilag bármilyen kivitelt hajlandó megvalósítani a gyártó, az 550 J mind a 250 példánya teljes egészében kézi munkával készül.

Még összébb zsugorították a legkisebb Porschét 15

Habár árat nem közölt a Porsche, ne gondoljuk, hogy filléres tételről van szó: ezek a kicsinyített, valósághű versenyautók súlyos milliókba fájnak: