Emlékeztek még arra, amikor a napellenzőn külön tartóban sorakoztak a lemezek? Amikor egy hosszabb útra nem telefontöltőt kerestünk, hanem gondosan kiválasztottunk öt-hat, a haver által „kiírt” válogatás CD-t?

Igen, egy korszak autós zenehallgatását határozták meg a CD-lejátszók, amelyek úgy tűnik végleg kipusztultak az új autók extralistáiról.

A CD hódítása valódi villámháború volt. A Sony 1982. október 1-jén dobta piacra Japánban a világ első kereskedelmi CD-lejátszóját, a CDP-101-et, Sony és a Philips közösen kidolgozott formátuma Európában 1983-ban kezdte meg hódítását, és 1984-re megjelent az autóiparban is.

Végleg eltűnt az autós extra, amit a 90-es években még annyira imádtunk 1

Pioneer CDX-1 Fot: Wikimedia

A Pioneer 1984 októberében mutatta be a CDX-1-et, a világ első autóba szánt CD-lejátszóját. Mai szemmel érdekes, hogy kezdetben még szó sem volt arról a kompakt, egyetlen DIN-helyre becsúsztatható rádió-CD-ről, amelyet később milliószámra szereltek autókba: a korai rendszerek több külön egységből álltak. A korai kísérletek tehát a kor digitális nagyhatalmának, Japánnak köszönhetők, de az első, valóban beépített lejátszót a Mercedes adta a világnak.

1985-ben az S-osztályban jelent meg a Becker Mexico Compact Disc, amelyet Becker Sony-technika felhasználásával fejlesztett ki. Korabeli Mercedes-árlisták adatait összegző német források alapján a Becker Mexico CD rendszer ára időszaktól és modelltől függően négyezer német márka fölött, egyes listák szerint közel 4800 márka körül mozgott. Összehasonlításképpen akkoriban ennyi pénzből egy tisztességes használt autót is lehetett venni.

Végleg eltűnt az autós extra, amit a 90-es években még annyira imádtunk 2

 

A kilencvenes években és a kétezres évek elején jött el az igazi aranykor. A csúcskategóriában már 6-10 lemezes váltók dolgoztak a csomagtartóban vagy a kesztyűtartóban, később megjelent az MP3-at tartalmazó írható CD, majd a DVD is.

A 2000-2010 közötti időszakban már komplett multimédia rendszerek épültek a lemezes adattárolásra, de a zene lejátszására alkalmas okostelefonok térhódításával eljött a CD-k alkonya is. Haláltusájuk azonban meglepően sokáig tartott, a lézeres technológia sokáig kitartott, a Bluetooth, az USB, majd az Apple CarPlay és az Android Auto terjedésével szemben.

Végleg eltűnt az autós extra, amit a 90-es években még annyira imádtunk 3

Mára viszont kihirdethető a halálhír: az Európai Unió piacán nem találunk hivatalosan újonnan rendelhető személyautót, amelyhez gyári CD-lejátszó járna vagy rendelhető lenne. Kiskapuk, utólag beszerelhető megoldások még vannak,  de gyári opció nincs.

Az Egyesült Államokban 2026-ban még két új autóhoz rendelhető CD-lejátszó, és mindkettő Subaru. A WRX-ben 449,95, az Ascentben 450 dollárért kerülhet egylemezes CD-meghajtó a középkonzolba. A korábbi Outback és Lexus IS még szintén kínált ilyet, új generációikból azonban már eltűnt.

Tehát lezárult egy bő negyven éves autóipari, zenei korszak, azt viszont elképzelni sem tudjuk, mi jöhet a mobilról használt zeneszolgáltatók, streaming adatfolyamok után ezen a téren.