Van valami varázsa annak, amikor olyan buszt vásárolhat meg valaki, amely évtizedekig rótta az utakat egy nagyvárosban. 

A szóban forgó Ikarus 280-as 1990. január 23-án állt forgalomba a Kisalföld Volánnál még BY-78-43-as rendszámmal. Ezt később AFF-700-asra cserélték. Változott a tulajdonos is, mivel 2015 januárjában az Északnyugat-magyarországi Közlekedési Központ (ÉNyKK), majd 2021-ben a Volánbusz flottájának részévé vált. Hivatásos üzemét 2022-ben fejezte a busz, amikor magántulajdonba került. Ez a csuklós Ikarus tehát 32 éven át szolgálta a győri, valamint a város környéki utazóközönséget. 

Az Ikarus 280-as a gyár legsikeresebb modellje volt, amiből 1973-2003 között közel 61 ezer példány gördült le a székesfehérvári, valamint a mátyásföldi Ikarus gyár szerelőszalagjáról. A 16,5 méter hosszú, 2,5 méter széles és 3,1 méter magas autóbusz elvárosi és városi kivitelben egyaránt készült. A most eladásra kínált példány három ajtóval rendelkezik, hajtásáról pedig MAN D2866 típusú, 10 350 cm³-es, 245 lóerős (180 kW) dízelmotor gondoskodik. Az erőforráshoz mechanikus váltó csatlakozik. 

Legendás Ikarus került eladósorba 1

1989-ben gördült le a gyártósorról

A hirdetés szövege szerint a busz 2008 szeptemberében vázcserés felújítást kapott, vagyis szerkezetileg olyan állapotba került, mintha új lenne, csak a nagyobb fődarabok egy része maradt a régi.  „Csendes híd, hosszú váltó. Neonos belső világítás. Eredeti díszlécek, egyforma árnyalatú bőr ülések. Évjáratnak megfelelő sofőr ablak. Az autóbusz oldalkárpitokat nem tartalmaz. Ennek oka, hogy az eredeti (tető) kárpithoz passzoló színben nem találtam alapanyagot” – olvasható a hirdetés szövegében. 

Az autóbusz jelenleg ideiglenesen ki van vonva a forgalomból. A jelenlegi tulajdonosa 4,99 millió forintot kér érte, de ez az ár minimálisan alkuképes.