Felpörögtek az események a Forma-1-es Magyar Nagydíj időmérőjének utolsó perceiben. Az utolsó pillanatokig vezető Lewis Hamilton orra elöl végül a mclarenes Lando Norris elorozta a pole-pozíciót, miközben Max Verstappen megforgott a Red Bull-lal, George Russell megállt a pálya közepén a Mercedesszel, maga Hamilton pedig feltartotta Ferrarijával Oscar Piastrit.

„Lewis nem nézte a tükröt” – állapította meg a mclarenes Piastri a Sky Sports kérdésére, amikor az esetről kérdezték. Maga Hamilton sem tagadta, hogy blokkolta volna az ausztrált. A hétszeres világbajnok a zárt ajtós sajtótájékoztatón a Vezess jelenlétében elmondta, hogy a csapat túl későn szólt neki arról, hogy jönnek mögötte, már az 1-es kanyar csúcspontján volt.

Hamilton álláspontját erősítette Frederic Vasseur csapatfőnök is. „Hagyom, hogy döntsenek a stewardok. Mondtuk neki [Piastri érkezését – a szerk.], de túlságosan későn. Ha hiba történt, mi hibáztunk” – fogalmazott a francia szakember.

Mindezek fényében borítékolható volt hogy Hamiltonnak bevágnak a stewardok egy rajtbüntetést, a kérdés csak az volt, hogy hány helyes szankciót érnek a látottak. A brit végül 3 rajthelyes büntit kapott, az elért második pozíció helyett az 5. rajtkockából várhatja a vasárnapi 70 kört a Hungaroringen.