2018 januárjában Elon Musk sajátos módon keresztezte két cége, a SpaceX és a Tesla tevékenységét. Egy Falcon Heavy rakéta tesztrepülésekor rakományként egy Tesla Roadstert is felvittek, a volán mögé pedig beültették Starmant, az ember méretű bábut.

A Lotus Elise alapjaira épülő, 53 kWh-s lítiumion-akkumulátort kapó Roadster azóta már sokat repült. Mondjuk ez nem is csoda, hiszen 35-56 ezer km/órás sebességgel szeli az űrt. Iránya azonban eléggé kaotikus, melynek egyértelmű jelzése volt, amikor 2025-ben egy török amatőr csillagász aszteroidaként azonosította az autót.

Jó eséllyel a Földbe csapódik az űrbe lőtt Tesla 1

Hamar kiderült persze, hogy mi is ez az aszteroida, szóba jött azonban, hogy mégis merre tart? El is kezdték útjának meghatározását a Torontói Egyetemen, ahol megállapították, hogy egy olyan heliocentrikus, azaz Nap körüli pályán kering a Tesla, mely keresztezi a Föld és a Mars pályáját is.

Számítógépes szimulációk azt is megmutatták, hogy ezeknek a keresztezéseknek köszönhetően 2091-ben elég közel, mindössze pár ezer kilométerre halad el majd bolygónk mellett az autó, ha addig nem történik vele semmi.

Jó eséllyel a Földbe csapódik az űrbe lőtt Tesla 2

De történhet? Nos, a kutatók szerint igen, bár ezt valószínűleg már nem fogjuk megélni. A matek szerint a következő egymillió évben 6 százalék eséllyel csapódhat a Földbe a Roadster, de 2,5 százalék eséllyel a Vénuszt is eltrafálhatja. Ha előrerepülünk tízmillió éveket, a Tesla-Föld kontakt esélye már 22 és 50 százalék közötti, ez már nem elhanyagolható.

Félni azonban nem kell akkor sem, hogy esetleg ránk pottyan Musk kocsija. Ha megmarad a bolygó légköre, akkor a súrlódás során keletkező hő eléggé legyalulja majd a járművet, így jó eséllyel fényes hullócsillag lesz belőle.

Tesla Roadster

A Tesla első modellje volt a 2008 és 2012 között gyártott, a Lotus Elise alapjaira épülő Roadster. 53 kWh-s lítiumion-akkumulátort kapott, a hajtás teljesítménye 248 vagy 288 lóerő, a Roadster hatótávja 394 km. Az elektromos sportkocsi 2,1 másodperc alatt gyorsul 100 km/órára, végsebessége 250 km/óra felett van.

5 fotó