A 48 éves olasz sofőrnek gyaníthatóan nagyon sürgős dolga akadhatott szerda délelőtt, amikor a megengedettnél jócskán magasabb tempóval repesztett az Arlberg gyorsforgalmi úton, Németország irányába ‒ írta a krone.at
A száguldás gyorsan véget ért egy civil rendőrautó felbukkanása után.
Amikor az autóban elhelyezett traffipax kijelzőjén megjelent a kőkemény 159 km/órás érték, a hatóságok nem teketóriáztak: mivel itt 80 km/óra a megengedett maximum, az egyenruhások a jelenleg érvényben lévő jogszabályok értelmében a helyszínen elkobozták a BMW-t.
Ez még nem a legsúlyosabb eset, ugyanis 70 km/órás túllépés esetén csak az ideiglenes lefoglalást alkalmazzák, amit az alapos vizsgálatot követően feloldhatnak. Az eljárás során megnézik a sofőr előéletét, visszaeső szabályszegőről van-e szó, vagy ez volt az első eset? Ezek alapján mérlegelnek. Viszont ha még gyorsabban hajtott volna és lakott területen kívül legalább 90 km/órával lépi át a megengedett tempót, akkor nincs lehetőség a mérlegelésre, a lefoglalás végleges.
Nem a mostani az első eset, hogy Vorarlberg tartományban egy extrém sebességtúllépés az autó azonnali elvesztésével végződik. A hatósági tapasztalatokból ugyanakkor kirajzolódik egy kifejezetten beszédes trend: aránytalanul sok a külföldi rendszámos érintett.
Úgy tűnik, az Ausztriában bevezetett, notórius gyorshajtókat célzó drákói törvényszigorítások híre még mindig nem jutott el mindenkihez. Az eset tökéletes intő példa a magyar autósok számára is a nyaralási szezonban: aki a szomszédban drasztikusan átlépi a sebességhatárt, annak nemcsak egy gigantikus csekkel, hanem az autója kulcsának végleges átadásával is számolnia kell.
A szabály mindenkire vonatkozik, fogtak már Bugattit, BMW-t, de Peugeot-t is egyaránt, bárki autóját elárverezik, ha túl gyorsan hajt, ráadásul még erre jönnek rá a további bírságok.



