A nógrádi rendőrök büntetőeljárást indítottak ismeretlen tettes ellen, aki még március 12-én a Mátraverebély megállóhely és Nagybátony közötti nyílt vasúti pályán autógumikat tett a sínek közé, ezzel veszélyeztetve a vasúti közlekedés biztonságát és a vasúti szerelvényen közlekedők életét és testi épségét.
Személyi sérülés szerencsére nem történt, anyagi kár sem keletkezett. A rendőrök közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény elkövetése miatt indított eljárásban kérik a lakosság segítségét.
Akik az esetről információval rendelkeznek, a rendőrség honlapján közzétett elérhetőségeken jelentkezhetnek.



