A Pentagon 2021 óta teszi közzé a „kínai katonai vállalatok” listáját. A listára való felkerülés nem von maga után azonnali szankciókat, de az ott szereplő vállalatok nem szerződhetnek az amerikai hadsereggel, és azt jelzi a befektetőknek, hogy ezek a vállalatok kereskedelmi vagy egyéb korlátozások alá kerülhetnek a későbbiekben.

A legutóbbi frissítés során felkerült a listára az e-kereskedelmi óriás Alibaba, az egyik legnagyobb technológiai vállalat, a Baidu, illetve két autógyártó is: a Szegeden építkező BYD, illetve a NIO.

Ezzel a Pentagon feketelistájára idén eddig 15 kínai vállalat került fel. A listán jelenleg több mint száz cég szerepel, köztük légitársaságok, elektronikai berendezések gyártói, valamint építőipari, logisztikai és kommunikációs szolgáltatók.