Japánban, a Super Taikyu szériában van egy különleges, kísérleti géposztály, ahol alternatív hajtási módozatokat tesztelhetnek a gyártók. Itt versenyez a Toyota hidrogénes turbómotorral szerelt Corollája, és a Mazda biodízellel szerelt Mazda3-asa.

5 fotó

Ez utóbbi autón tavaly novemberben, a Fuji Speedway-en szervezett szezonzáró négyórás futamon egy speciális széndioxid-csapdát teszteltek, amely a teljes futam alatt összesen 84 gramm szén-dioxidot fogott fel. Annak fényében persze, hogy a futamgyőztes GT3-as versenyautó 538 kilométert tett ezen a versenyen, így vélhetően a Mazda biodízel versenyautója is bőven 300 km fölött teljesített, ez a 84 gramm csepp csupán a tengerben. A változás ugyanakkor az ilyen cseppekkel kezdődik el, tehát ne becsüljük le a teljesítményt – lesz ez még jobb is.

Annyira, hogy már lett is: az idei Fuji 24 óráson (amit most hétvégén tartottak) ugyanez a versenyautó hatszor ennyi idő alatt közel tízszer ennyi: 804 gramm szén-dioxidot fogott fel speciális tároló rendszerében.

Menet közben tisztítja a levegőt ez a Mazda 6

Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy a 24 óráson az eltérő versenystratégia miatt nem hatszor akkora távot tesznek meg a csapatok, mint a 4 óráson: nagyobb az átlagsebesség, ezért a távolság is nagyobb arányban nő. Ezzel együtt is jól láthatóan fejlődött a Mazda CO2-csapdája, ami annak köszönhető, hogy a mérnökök jelentős mértékben továbbfejlesztették a rendszert.

Míg ugyanis a novemberi teszten egy porózus anyagban fogták fel az üvegházhatást növelő gázt, és ezzel vége volt a dolognak, most beépítettek egy hevítő rendszert, amely a kipufogó hőjével ismét felszabadítja a szén-dioxidot, amelyet elektromos kompresszor segítségével egy tartályba sűrítenek (deszorbeálnak).

Menet közben tisztítja a levegőt ez a Mazda 7

A deszorpciós tartály kiemelhető, a folyamat az elejétől újra indítható

Ez azért hasznos, mert a porózus adszorpciós rendszer újabb adag CO2-t köthet meg, és ez így mehet végbe újra és újra.

A Mazda egyébként már kidolgozott egy olyan rendszert, amelyben a szén-dioxidot speciális algakultúrán vezetik át, és így bioüzemanyagot állítanak elő, értelemszerűen szénsemleges módon. Mivel pedig az egész folyamat kiinduló pontja a megújuló forrásból származó HVO (hidrogénezett növényi olaj, avagy biodízel), hosszú távon benne van a projektben a szénsemleges autózás lehetősége.

Menet közben tisztítja a levegőt ez a Mazda 8

A Mazda 2025-ös kísérleti versenyautója