A salgótarjáni rendőrkapitányság munkatársai június 4-én és 6-án a Karancs-völgyben tartottak sebességellenőrzési akciót.
Karancskesziben 4-én délelőtt mértek be egy autóst oda-vissza, aki 40 perc eltéréssel 66 és 67 km/órával közlekedett ott, ahol legfeljebb 50-nel lehetett volna. A sofőrnek a +1, illetve +2 km/óra százezer forintjába került: az objektív felelősség rendszerébe épített tolerancia miatt – 50-es korlátozás esetén – 65 km/órás sebességnél még nem kapott volna büntetést, mert a bírságolás a 15 km/órát meghaladó túllépésektől indul – vagyis 50-es sebességhatár esetén éppen 66 km/órától.

Fontos tudni, hogy ez csak a közigazgatási bírságokra vonatkozik, megállítás esetén akár 51-52 km/órás sebességnél is helyszíni bírságot szabhat ki az intézkedő rendőr!
Hasonló hibába esett Etesen egy másik autós is, akit dél körül 72-vel mértek be az 50 km/h-s sebességkorlátozás ellenére. A sofőr alig negyed órával később ugyanott, ellenkező irányból érkezve 77 km/h-val haladt el a sebességmérő előtt. A két szabályszegésért összesen 130 ezer forint bírsággal számolhat.

A rekorder az a sofőr volt, aki a megengedett 50-es sebességet több mint kétszeresen túllépve, 105-km/órával hajtott Karancskesziben 6-án délelőtt. Az autó üzembentartója 140 ezer forint bírságra számíthat.
Íme minden információ az objektív felelősségről:



