A felvételen jól látható, hogy a Margit-híd budai hídfője előtt, az Árpád fejedelem útján egy fehér Mercedes-Benz Sprinter áthajt a piroson, majd besorol a bal szélső sávba (ami a budai alsó rakpart felé vezet tovább). Csúcsidőben ebben a sávban rendszeresen feltorlódnak a gépjárművek, így volt ez a felvétel készítésének időpontjában is. Az áruszállító emiatt nem tudott tovább “csorogni”, ezért a gyalogátkelő helyen rekedt, miközben a gyalogosok (és a biciklisek) részére szabad átkelést jelzett a lámpa.
A zebra mellett található bicikliúton egyszer csak egy biciklis haladt át, de mihelyst meglátta, hogy a Sprinter keresztezi útját, megállt, majd miután elindult a furgon, ököllel beleütött egyet a jármű bal oldali tolóajtójába. Ezután tovább hajtott, ám a furgon vezetője hirtelen tolatni kezdett, ami meggondolatlan lépés volt és egyúttal kimerítette a büntető törvénykönyv közúti veszélyeztetésre vonatkozó paragrafusát (Btk. 234. § ).
Aki ugyanis a közlekedés szabályainak megszegésével más életét vagy testi épségét közvetlen veszélybe sodorja, az bűncselekményt valósíthat meg. A hazai joggyakorlat tipikusan olyan helyzetekben állapítja ezt meg, mint például a büntetőfékezés, a közúti versenyzés, de ilyen lehet az is, amikor valaki úgy hajt át a piroson, hogy valakinek hirtelen le kell fékeznie, de az is ide sorolandó, amikor valaki a gyalogátkelő helyen szándékosan a gyalogosra hajt.
Azt nem tudni, hogy volt-e tolatókamera a furgonban, de annyi bizonyos, hogy hajszálon múlott, hogy a kerékpáros nem került alá a furgonnak, ami súlyos sérüléssel járt volna. Az eset után a furgon vezetője kiszállt, majd a lámpára kezdett el mutogatni. Az viszont már nem látszik, hogy ezt látta-e a biciklis vagy sem. A Sprinter vezetője ugyanakkor ezután még egy piroson átment.
