Tobias Wagner, a németek St22 Lacikája meglepő dologra vállalkozott egy vontatóval. Úgy döntött, hogy világkörüli útra megy egy Mercedes-Benz eActros 600-zal. Ez lesz első ilyen Föld-körüli turné tisztán elektromos, akkumulátor-technológiás nyerges vontatóval.
A kiszemelt jármű már le is gördült a gyártósorról a németországi Wörth am Rhein-ben. Ez azonban még nem azt jelenti, hogy már készen is áll a projektre. A vontatóval a tervek szerint 35 országot látogat meg a férfi és várhatóan mintegy 45 ezer kilométert tesz meg. Ehhez némi átalakításra is szükség lesz. A Bliss Mobilnál ugyanis egy lakóautó felépítményt építenek a 4×2-es hajtás képletű vontatóra, hogy a Tobias kényelmesen és komfortosan pihenhessen.
Wagner számára nem ismeretlen az eActros 600, ugyanis 2025 óta egy ilyen típusú vontatóval dolgozik. Azóta már több mint 200 ezer kilométert tett meg az elektromos nyergessel nemzetközi forgalomban.
Úgy vélem, hogy az elektromos teherautók már a távolsági árufuvarozásban is gond nélkül alkalmazhatók. Ezt persze sokan kétlik még. Hogy meggyőzzem a kétkedőket, Verne Gyula nyomdokaiba lépek. Igaz, nem 80 nap alatt járom körbe a világot, de 80 töltőállomást biztosan érinteni fogok. Egy ilyen kalandhoz kiváló társ lehet az eActros 600″- jegyezte meg Tobias Wagner.



Az eActros 600-at három darab, egyenként 207 kWh kapacitású akkumulátorcsomaggal szerelik. Az összkapacitás így 621 kWh, azonban a nettó, ténylegesen felhasználható energiamennyiség 600 kWh – innen ered a modell elnevezése. A vontató egy feltöltéssel 500 kilométert tud megtenni. Ez azt jelenti, hogy napi közbenső töltés beiktatásával akár 1000 kilométer is megtehető vele egy nap. Az eActros 600 40 tonnás össztömegre van hitelesítve. A lítium-vasfoszfát (LFP) kémiájú akkumulátorokkal a Mercedes-Benz szerint akár 1,2 millió kilométeres futásteljesítmény is elérhető az eActros 600-zal.
Tobias Wagner ősszel indul a világkörüli útra. Utazásait várhatóan Youtube-csatornáján is közzé teszi majd.
