Horvátország egy olyan lépést húzott meg, amire Európa nagy része még csak készül: elindította az első valódi, kereskedelmi robotaxi-szolgáltatást az EU-ban. Nem kísérlet, nem lezárt tesztpálya, hanem hétköznapi közlekedés – hús-vér utasokkal, valódi forgalomban.
Április 8-tól Zágráb utcáin már önvezető autókkal lehet utazni. A szolgáltatás egyelőre korlátozott területen működik – nagyjából 90 négyzetkilométeren, beleértve a belvárost és a reptér felé vezető útvonalakat –, és naponta 7 és 21 óra között vehető igénybe.
A kezdő flotta mindössze 10 autóból áll, de az üzemeltetők gyors bővítést ígérnek, mind járműszámban, mind lefedettségben. Az indulási időszakban egy egyszerű, de szokatlan árképzést vezettek be: az utazás fixen 1,99 euróba kerül, függetlenül a megtett távolságtól – írja a KTI.
Európa előtt járnak
A projekt mögött komoly nemzetközi együttműködés áll: a horvát Rimac Group érdekeltségébe tartozó Verne, a kínai Pony.ai és az amerikai Uber közösen hozták létre a rendszert.
A fejlesztés motorja Mate Rimac, akit sokan az elektromos autózás egyik európai úttörőjeként tartanak számon. Az ő víziója volt, hogy Európában is létrejöjjön egy működő robotaxi-hálózat – és végül nemcsak megvalósult, hanem elsőként Horvátországban.
Kihasználták az uniós „kiskaput”
A horvátok időzítése sem véletlen. Az Európai Unió egységes robotaxi-szabályozása várhatóan csak 2027-re készül el, addig viszont a tagállamok saját hatáskörben dönthetnek. Miközben olyan országok, mint Németország vagy Hollandia még csak az engedélyezési folyamatoknál tartanak, Horvátország egyszerűen lépett egyet előre és elindította a szolgáltatást.
Nem teljesen sofőr nélküli…még
Bár robotaxiról van szó, az autókban jelenleg még ül egy operátor. Fontos: ő nem vezet! A feladata inkább felügyelet, dokumentálás és szükség esetén beavatkozás.
A rendszer távolról is monitorozható, de a kezdeti időszakban a helyszíni jelenlét kötelező – részben biztonsági okokból, részben azért, hogy a még bizalmatlan utasokat megnyugtassák.
A járművek teljesen önállóan közlekednek: maguk választják ki az útvonalat, kezelik a forgalmi helyzeteket, és reagálnak a környezetükre. A működés alapja egy komplex érzékelőrendszer:
- kamerák,
- radarok,
- lidar (lézerszkennerek),
- amelyek 360 fokban figyelik a környezetet.
A fedélzeti számítógép valós időben hoz döntéseket, de ami talán még fontosabb: nem fárad el, nem nyomkodja a telefonját, nem idegeskedik.
Miért nagy dobás ez Horvátországnak?
A lépés messze túlmutat a közlekedésen. Több szempontból is stratégiai húzás:
- felteszi az országot a technológiai térképre,
- bevonzza az autóipari és tech befektetőket,
- referencia lehet más EU-országok számára,
- hosszú távon biztonságosabbá és hatékonyabbá teheti a városi közlekedést.
A szolgáltatás nem csak helyieknek szól: magyar turisták is használhatják. A regisztrációhoz nincs szükség horvát telefonszámra, elég letölteni a megfelelő applikációt a telefonunkra. Egyelőre várólistás rendszer működik, de ha valaki bejut, máris kipróbálhatja, milyen érzés, amikor az autó vezet helyette.
