Minden mentőautó komoly terhelést kap pályafutása során már csak a megtett kilométerek miatt is, arra azonban kevesebbet gondolunk, hogy ezeknek a járműveknek közel sem csak tökéletes aszfalton kell helytállniuk. Vannak persze helyek, ahová egy hagyományos mentőautóval el sem lehet jutni.

Ezt hidalhatják át olyan gépek, mint amilyeneket április 18-án Alsó-Szászországban is forgalomba állítottak. Az észak-németországi tartomány kilenc, egyenként félmillió eurót (kb. 180 millió forintot) érő járművel gazdagodott, melyeket katasztrófahelyzetekben ‒ pl. áradásoknál, özönvízszerű esőzésekben, havas és jeges körülmények között ‒ is be lehet vetni.

7 fotó

Alapjuk egy Unimog egyébként, az nem tisztázott, hogy az U 4023-as vagy az U 5023-as modell. Mindkettőben ugyanaz az 5132 köbcentis, 231 lóerős, négyhengeres dízelmotor dolgozik, mely már 1400-as fordulaton leadja 900 Nm-es csúcsnyomatékát. A jármű kaphat 160 vagy 235 literes üzemanyagtankot, kiviteltől függően. Alapvetően nem ez a modellek közt a fő különbség, hanem az, hogy az U 4023 maximális megengedett össztömege 10,3, míg az U 5023-é 14,5 tonna lehet. A mentő elméleti végsebessége 89 km/óra, de felhasználását tekintve fontosabb, hogy kiviteltől függően 80 vagy 120 centis a gázlómélysége.

Tudod, mennyibe kerül itthon egy mentőautó? Itt a válasz: