A Forma-1-ben még 2001-ben bemutatkozó Fernando Alonso júliusban 45. születésnapját ünnepli majd, március óta már apuka is, miközben csapatánál, a 2026-os idényt katasztrofálisan kezdő Aston Martinnál a szezon végén kifut a szerződése.

A kétszeres világbajnok spanyol második, egyben végleges visszavonulása valószínűleg senkit sem lepne meg, de úgy tűnik, ő még mindig nem készül erre, legalábbis a hétvégén tartott Monaco Classic versenyhétvége kapcsán adott interjújában jelezte, hogy még maradna az F1-ben:

„Szeretem a munkámat, imádom a versenyzést. 3 éves voltam az első futamomon, most 44 vagyok, szóval 41 évet töltöttem az életemből a volán mögött. Úgy gondolom, nagyon nehéz lesz meghozni és elfogadni a döntést, hogy leállok. Majd meglátjuk. Most úgy érzem, nem jött még el az ideje. Versenyképesnek érzem magam, motivált vagyok. Örömet okoz a versenyzés. Szóval remélhetőleg nem az idei lesz az utolsó szezonom” – mondta a Monacói Autóklub közvetítésében.

Alonso tavaly arról beszélt, hogy ha az idei évre versenyképes, győzelemre alkalmas autót kap az Aston Martintól, az idény végén akár távozhat is, ellenkező esetben viszont maradni fog, tovább szeretne dolgozni.