A Kenworth nemrég egyedi fényezésű csőrösökkel állt elő, hogy így tisztelegjen a “Freedom 250” kezdeményezés előtt, amely az Egyesült Államok 250 éves fennállását ünnepli. Az idősebbek számára ez a színterv ugyanakkor ismerős lehet, mivel a 36 évvel ezelőtt TourAmerica T600 fényezését idézi meg. 

Miért lett utóbbi annyira ikonikus? Talán azért, mert a Kenworth annyira eltalálta stílust, hogy sok sofőr fejében a ’90-es években egyet jelentett a Kenworth-arculatával. Mindez annak is köszönhető, hogy a TourAmerica egy tipikus, országjáró konvoj volt, technikai bemutatókkal, családi hangulattal. Éppen ezért hozzájárult ahhoz, hogy közelebb vigye a márkát a sofőrökhöz, de arra is ráirányította a figyelmet, hogy a Kenworth képes modern, komfortos csőrösöket építeni (mint például a T600). 

Amerika ikonikus csőrösei újra útra kelnek 1

A W990-es retro hatású fényezésben.

Ez a festés a Kenworth történetének egy fontos korszakára utal. Az eredeti TourAmerica T600 az innovációt és a büszkeséget szimbolizálta az ország sofőrei számára. Azzal, hogy ezt a dizájnt átvisszük a mai modellekre, tisztelgünk e történelem előtt, miközben nemzetünk 250. születésnapját ünnepeljük” – jegyezte meg Kevin Haygood, a Kenworth értékesítési és marketingért felelős ügyvezető igazgató-helyettese. 

A Kenworth tehát most, a Freedom 250 turné kapcsán egyszerre idézi meg a “hazafias hangulatot”, valamint a ’90-es évek jellegzetes, vizuális hangulatát. A különleges fényezés már az áramvonalas, nagyfülkés T680-as távolsági vontatóhoz, a szögletes motorháztetővel rendelkező W990-as vontatóhoz, valamint az építőipari felhasználásra tervezett T880-as teherautóhoz is elérhető.

Érdekesség, hogy immáron az a W900L csőrös is rendelhető ezzel a fényezéssel, amelyik az 1963-ban bemutatott W900-as örökségét vitte tovább. A Kenworth azonban tavaly bejelentette, hogy leállítja a szigorodó amerikai károsanyag-kibocsátási normák miatt a W900L sorozatgyártását. 

Amerika ikonikus csőrösei újra útra kelnek 2

A W900L-t is megrendelheti bárki a Freedom 250 Tour tiszteletére feltámasztott fényezéssel

A Freedom 250 Tour iránti elkötelezettsége részeként a Kenworth egy 193 centiméteres, beépített hálófülkés T680‑as modellt adományozott a kezdeményezés múzeumflottájába. Ez a különleges jármű idén egész évben járja az Egyesült Államokat, a történelmi tematikájú félpótkocsikkal együtt.