Ha a tavaszi eső által feláztatott talajon kell mennie, vagy, ha egy sekélyebb folyón kell átgázolnia, akkor sem jön zavarba a DT 30 Vityaz. Ez a lánctalpas szállítójármű ráadásul igazi nagyvas, hiszen több tíz tonnát is képes elszállítani. Kiváló terepjáró képességei, valamint nagy szállítókapacitása miatt szinte nincs olyan feladat, amire ne lehetne alkalmazni. Azt gondolná az ember, hogy ilyen “mindenes” monstrumok csak a múlt században készültek, de nem ez a vas még mindig gyártásban van. 

Válasz egy igényre 

Megszületése egy sajátos helyzetnek köszönhető. Az 1960-as években a Szovjetunióban nagy szükség volt olyan teherszállító, lánctalpas járművekre, amelyek nagyobb és nehezebb rakományokat is képesek elszállítani. Ekkoriban azonban csak olyan lánctalpas teherhordó járművek álltak rendelkezésre, amelyekkel maximum 5 tonnányi árut lehetett szállítani. Az Ishimbai Gépgyár ezért nekiállt nagyobb kapacitású változatok kifejlesztésének. 

Itt a lánctalpas szörny, ami bárhol elmegy 1

Első körben két modell (DT-LP és DT-L) született meg, amelyeket 1971-ben kezdtek el tesztelni. 10 évvel később pedig a DT-30P (a P az amfíbia változatra utal) és a DT-30 prototípus próbafutásainak láttak neki. A mindenen átmenős járműcsalád azonban csak 1985-re vált teljessé. A palettát a DT-10, DT-20 és a DT-30-as modellek alkották. Utóbbi 1986-ban, tehát 40 évvel ezelőtt került sorozatgyártásba DT-30 Vityaz néven. 

A két járműből álló  és két raktérrel rendelkező lánctalpas szerelvény nemcsak nehéz rakományok szállítására alkalmas, hanem például természeti katasztrófák idején kulcsfontosságú szerepet játszik a kutató-mentő műveletek során. Emellett akár arra is be lehet vetni, hogy részt vegyen az emberek evakuálásában a katasztrófa sújtotta területeken. Sőt, akár a mentőcsapatok felszereléssel és élelemmel történő ellátásában is szerepet tud vállalni. 

Izmos dízelmotor 

A sokáig azonos műszaki tartalommal készülő DT-30 lánctalpas szállítójármű 16,08 méter hosszú és 3,1 méter széles. A lánctalpak közötti távolság viszont mindössze 2 méter. Azt nem lehetne róla mondani, hogy kis helyen is meg tud fordulni, mivel minimális fordulási sugara eléri a 17,3 métert. Ennél fontosabb azonban, hogy jelentős, akár 30 tonna súlyú rakományt is el tud cipelni 29 tonna saját tömeg mellett. Vezetőfülkéjében pedig a gépjárművezetőn kívül még minimum négy, maximum hét utasnak is jut hely. 

 

A DT-30 Vityaz hajtásáról egy V-alakú hengerelrendezéssel rendelkező, 12 hengeres dízelmotor gondoskodik. Ezt a 710 lóerős (522 kW) erőforrást a T-64-es harckocsiban alkalmazott motor alapján fejlesztették ki. Mivel előmelegítővel is el van látva, ezért akár -50 °C-os zimankóban is beindítható. Ezzel a motorral a szállítójármű száraz úton 45 km/órás, vízben pedig 5 km/órás sebességgel képes haladni.

Itt a lánctalpas szörny, ami bárhol elmegy 2

Fontos megjegyezni, hogy mivel konstrukciós szempontból amfibia variáns is létezik belőle (DT-30P), ezért bármilyen mélységű tóban, folyóban, vagy mocsárban lehet közlekedni vele. Agilitását tovább erősíti az a tény is, hogy akár a 32 fokos emelkedőkkel, valamint akár 4,5 méter magas partoldalakon is képes kimászni. Egyetlen hátránya, hogy nagy az étvágya, mivel legalább 300 liternyi gázolajat képes elégetni 100 kilométeren. 

Felfrissített változat 

A modell 3 évvel ezelőtt technikai frissítésen esett át. A felfrissített változatot a DT-30PM jelöléssel látták el. A fejlesztések többek között az irányíthatóságot, valamint a terepjáróképességet érintették. A mérnökök fejlettebb, forgócsuklós szerkezetet alkalmaztak a két modul csatlakoztatásához. Ennek köszönhetően egyfelől vízben stabilabban manőverezhető a jármű, másfelől pedig szárazföldön is jobban követi a talajt. Mindemellett megerősítették a kabint, illetve a hátsó modult. Ugyancsak a fontos fejlesztések közé sorolható még, hogy a hatótávját a korábbi 500-ról 700 kilométerre növelték. 

A DT-30PM tehát még mindig gyártásban van, fontos különbség azonban, hogy immáron a Vityaz Machine-Building gyártja ezt a modellt, valamint a kisebb teherbírású testvéreket.