A használtautó-vásárlás sokak számára komoly pénzügyi döntést jelent, ugyanakkor jelentős kockázatot is hordoz. A hirdetésekben ígért kiváló állapot és a valós műszaki tartalom között gyakran számottevő eltérés tapasztalható, a problémák pedig sok esetben csak hónapokkal a vásárlás után derülnek ki. A Vezess korábbi cikkéből azonban az is kiderült, hogy a pénz ilyenkor is visszajárhat.
A tapasztalatok alapján a használtautó-piacon több tipikus visszaélési forma ismétlődik. A leggyakoribbak közé tartozik a kilométeróra-visszatekerés, a korábbi sérülések eltitkolása, valamint a jármű előéletére vonatkozó adatok torzítása. Gyakran előfordul az is, hogy az autó valós használati módját (például taxis múltját) elhallgatják, illetve hamis vagy hiányos dokumentációval próbálják meggyőzni a vevőket.
Visszatekert kilométeróra
A kilométeróra-visszatekerés elsősorban a külföldről behozott autóknál jellemző, mivel nemzetközi platformon nehezebb visszakeresni és ellenőrizni a futásteljesítményt. Magyarországi autóknál már ritka a visszatekerés, hiszen a km-óra-adatot minden műszaki vizsga alkalmával, kétévente rögzítik, de kivételek ennek ellenére előfordulhatnak.
A kilométeróra-visszatekerés laikusként nehezen felismerhető. Gyanús jel lehet, ha az autó belső állapota (kormány, pedálok, ülések) nincs összhangban a futásteljesítménnyel. Fontos figyelni a szervizdokumentumokra és azok következetességére, valamint arra, hogy a futásteljesítmény több forrásban (például műszaki vizsgák, szervizadatok) is egyezzen.
Súlyos sérülések
Korábbi súlyos sérülésre utalhatnak az eltérő fényezési árnyalatok, az egyenetlen illesztések, a nem gyári hegesztési nyomok vagy az eltérő gyártási évű karosszériaelemek. Sok esetben azonban ezek a jelek szakszerű javítás után már nem láthatók, ezért különösen fontos a független szakértői vizsgálat és az átlátható járműtörténet.

Intő jel lehet az is, ha a járműlekérdezés szerint hosszú ideig nem változott a futásteljesítmény – ez arra utalhat, hogy az autó sérülés miatt hosszú ideig állt.
Külföldről frissen
A külföldről frissen behozott autók esetében gyakran nehezebb ellenőrizni az előéletet, ezért ez ideális terep a csalók számára. Előfordulhat, hogy a jármű korábbi sérülései, valós futásteljesítménye vagy használati módja nem derül ki, vagy az ehhez kapcsolódó dokumentumok hiányosak, esetleg manipuláltak.
Jellemző visszaélés a külföldi autók esetében az évjárat rossz megadása is – ezt érdemes kiemelten ellenőrizni. Gyakori csalás a motorkontroll-lámpa kikötése is, ezért, amikor megnézünk egy autót, érdemes gyújtásra tenni, és ellenőrizni, hogy világít-e a check engine lámpa – ha nem, az erős intő jel lehet az Ayvens szakértője szerint.
Hamisított dokumentumok
A csalók leggyakrabban a szervizkönyvet, a számlákat, a műszaki vizsga dokumentumait és a futásteljesítményhez kapcsolódó igazolásokat hamisítják. Ezek a dokumentumok első ránézésre hitelesnek tűnhetnek, de szakértői ellenőrzés nélkül nehéz megállapítani a valódiságukat.
El tudjuk kerülni?
Mivel laikus szemmel nehéz kiszúrni a téves adatokat és kérdéses műszaki jellemzőket, sokan autószerelő segítségét kérik használtautó-vásárláskor, vagy saját autódiagnosztikai műszerrel, úgynevezett hibakódolvasóval készülnek az adott autó megtekintésére.
Míg egy szakember bevonása valóban nagy segítséget jelenthet, a hibakódolvasót nem minden kereskedésben engedik használni – ez azonban nem feltétlenül intő jel az újabb autók bonyolultsága miatt. Összességében biztosan nem érdemes spórolni egy szakember vagy egy teljes átvizsgálás pár tízezer forintos költségén.

