Mára olyan szinten özönlötték el bennünket a kínai autómárkák, hogy amikor azon kezdtem tűnődni, mire hasonlít a leginkább a magyar piac legújabb versenyzője, a Geely első két, hamarosan itthon is kapható modellje, fel sem merült bennem, hogy német, francia vagy akár japán kocsikra is lehetne gondolnom. A Geely E5-ről és a Starray EM-i-ról rögtön az jutott eszembe, hogy a BYD, az Omoda és a Jaecoo családi crossoverei kaptak új ellenfeleket.

38 fotó

Ki az a Geely?

A Geely (a szó jelentése: szerencsés, kedvező) nevű kínai iparvállalatot eredetileg hűtőgép-alkatrészek gyártására hozták létre, negyven évvel ezelőtt. 1994-ben a cég fő profilja motorkerékpárok készítése lett. 1997-től autógyártóként, a kétezres évek közepétől pedig már autós óriásvállalatként és globális autóipari kisgömböcként működik a cég. A holdinggá alakult Geely 2010-ben megvásárolta a Volvo személyautó-üzletágát, 2013-ban a London Taxit, 2017-ben kisebbségi tulajdonos lett a maláj Protonban és többségi a Lotusban. 2018-ban tíz százalékos tulajdonrészt szerzett a Daimlerben (Mercede-Benz), 2022-ben 7,6%-nyi részvényt vásároltak az Aston-Martinból.

Szintén 2022-től a Daimlerrel közös vállalkozásban készítik az új, elektromos Smartokat. A cég 2024-ben a Renault-val közösen megalapította a HORSE nevű joint venture vállalkozást, mely autóipari hajtásláncot fejleszt, saját és külső felhasználásra. A Geely saját autóipari chip-gyártó kapacitással is rendelkezik, repülő autót (illetve inkább autópótló drónt) is fejlesztenek, saját műhold-hálózattal támogatják járműparkjuk adatforgalmát.

Újabb óriás kínai autógyártó érkezett Magyarországra – itt a Geely 6

Az AMTS-en jelentik be a magyar árakat, ezt jelzi a kis vörös csillag stílszerűen az ábrán

2025-ben a Geely-csoport 4,1 millió autót adott el világszerte, míg a BYD 4,6 milliót, az MG-t is bortokló SAIC pedig 4,5 milliót.  Ugyanakkor a kínai piacon a Geely januárban a második helyre szorította vissza a BYD-t, és nem is csak éppen-hogy. Az elmúlt hónapban 270 ezer eladott autóval vezették a hazai ranglistát, míg a BYD 210 ezer kocsival volt a második Kínában. (A harmadik a Chery, 200 ezer eladott autóval.) Nem kizárt, hogy a Geely a világpiacon is vezetővé válik az elektromos autók terén, mert 2025-ben 26%-os növekedést produkálva adta el 4,1 millió autót világszerte, az elektromos és plug-in hibridek piacán pedig 58%-kal gyártottak többet, mint 2024-ben, ráadásul úgy, hogy valamennyi náluk készült autó 56%-a volt elektromos vagy PHEV.

A Geely jelenléte Magyarországon eddig sosem kapcsolódott össze közvetlenül a kínai anyacéggel. A Volvo hazai importőri tevékenysége megszakítatlan maradt az akvizíció után is. A Smartot a Mercedes futtatta, amíg futtatta – ez a brand most nincs jelen nálunk. A Lotusszal és az LEVC-vel (a londoni taxi) a Gablini Csoport próbálkozott egy időben. Magánimportban bekerült a hazai utakra nem egy plug-in hibrid Lynk&Co és elektromos Polestar is.

Újabb óriás kínai autógyártó érkezett Magyarországra – itt a Geely 7

Welcome to Hungary, Geely!

A helyzet most annyiban változik, hogy a Geely konszern alapmárkája is megérkezik az országba, két modellel: a tisztán elektromos E5 és a plug-in hibrid Starray EM-i crossoverekkel. Az autók értékesítése márciusban kezdődik, tíz bemutatóteremmel – az árak hivatalos bejelentéséig várnunk kell még pár hetet.

Úgy tudjuk, még az idén hatra bővül az itthon kapható Geely modellek száma, de egyelőre semmi infónk nincs arról, hogy ezek mind Geely márka alatt futó kocsik lesznek-e, illetve hogy várható-e a Zeekr prémium almárka, a Lyn&Co személyautó, esetleg a Radar/Riddara néven számos távol-keleti piacon már forgalmazott elektromos pickup hazai érkezése a közeli jövőben. Mert ez is mind Geely-cucc. A Farizon haszonjármű-brand, amely szintén hozzájuk tartozik már egy ideje elérhető itthon egy privát importőrön keresztül. A Geely viszont most saját leányvállalatot hozott létre, azaz gyári importőr kezdi forgalmazni autóit Magyarországon. 

Újabb óriás kínai autógyártó érkezett Magyarországra – itt a Geely 8

Geely E5: BYD Seal U méretű villanyautó

Geely E5

Az E5 a C és D szegmens, tehát a kompakt és a középkategóriás crossoverek határán billegő méretű, ötszemélyes családi villanyautó. Az E5 méretei: 4615x1901x1670 mm, a tengelytáv 2,75 méter. Nagyjából akkora, mint a Ford Kuga, Honda CR-V, Toyota RAV4 modellek.

Kellemes megjelenésű, nem erőltetetten terepes-SUV-os, inkább városias jellegű, nagyra fújt ferdehátú ötajtós. Hűtőrács nélküli arca kissé egérszerű, a hasonló méretű Jaecoo-knál határozottan kevésbé férfias, viszont a BYD hasonló méretű crossovereinél karakteresebb, harmonikusabb, frissebb a dizájn. Szépek a fények: jól állnak a kocsinak az egybehúzott hátsó lámpák és a technós, éles, de nem túlkomplikált, a főfényszórókkal egy egységbe tervezett első lámpatestek is csinosak. A Geely úgy érezte, hogy muszáj rejtett kilincsekkel ellátni ezt a villanyautót, de az ajtólemezből kihajló pálcákkal nem nehéz megnyitni az ajtókat a beszálláshoz.

Újabb óriás kínai autógyártó érkezett Magyarországra – itt a Geely 9

Szépek a Geelyk fényei

A helykínálat elöl se rossz, de a középen, magasan húzódó könyöklő híd kissé beszűkíti, elfelezi a teret. Hátul viszont a sík padló, a széles kanapé pazar térélményt nyújt. Főleg akkor, ha a Pro és Max felszereltségek közül a drágábbal van dolgunk, melynek része a hatalmas, dupla üvegtető is. Szintén a Max kivitel privilégiuma a 256 árnyalatot ismerő hangulatvilágítás és a memória- illetve masszázsfunkció az első ülésekben.

A kárpitozás mindenhol esztétikus, de ha tapogatózni kezdünk, kemény, fényes műanyagfelületeket találunk sok olyan helyen is, ahol valami mattabb-rusztikusabb anyag praktikusabb lenne. Az üléskomfort alapvetően jó, az alapáron is motoros ülésállítással a vezetőülés gyorsan, könnyen beállítható mindenféle alkathoz, de az első utasülés furcsán magasra került.

Újabb óriás kínai autógyártó érkezett Magyarországra – itt a Geely 10

Az E5 műzerfala

A vezetési-kezelési funkciók a mai trendeknek megfelelően erősen érintőképernyő-, kormánygomb- és hangvezérlés-centrikusak. A középkonzolon van ugyan egy nagy tárcsa, de ennek funkcionalitása messze nem ugyanaz, mint a néhai i-Drive-tekerentyűé volt. A Geely, ahogy a legújabb Volvókban, itt is megszüntette még a fizikai világítás-kapcsoló intézményét is. A tompított vagy a helyzetjelző kézzel csak a menüből kapcsolható.

Az E5 utasterében sok tágas üreget, rekeszt találunk; a legmenőbb a hátsó ülés alól kihúzható ágyneműtartó fiók. Elöl nincs csomagtartó, hátul viszont a 461 literes, 1877 literre bővíthető méretű, a számértéknél tágasabbnak tűnő raktér része egy mély üreg a kábeleknek, kresz-cuccoknak.

Újabb óriás kínai autógyártó érkezett Magyarországra – itt a Geely 11

Az elektromos Geely csomagtere 461 literes

Az autó 60,22 kWh kapacitású akkumulátorral készül. A Geely a BYD-hoz hasonlóan a LiFePO kémia mellett tette le a voksát. Ezek az akkuk töltési sebességben és teljesítménysűrűségben elmaradnak az NMC és a lítium-polimer akkuk mögött, viszont nem gyúlékonyak, tartósabbak és kevésbé érzékenyek a hidegre. Az állandó mágneses szinkronmotor 160 kW teljesítményű, az első kerekeket hajtja. 175 km/h végsebességre, 6,9 másodperces 0-100-as sprintre képes vele a kocsi.

A hatótáv WLTP-standard szerint 430 kilométer, az akku 11 kW-tal tölthető váltóáramú wallboxról vagy utcai töltőről, DC villámtöltőről pedig 100 kW csúcsteljesítményt képes fogadni. 30-ról 80%-ra DC-ről kb. 20 perc alatt tölthető újra az autó.

Feszes tempóban mindössze négy kört tettünk meg a kocsival a zsámbéki tanpálya külső aszfaltcsíkján, de ez a gyorsteszt is elég volt ahhoz, hogy megtudjuk, milyen jellem az E5. Kényelmes, lágy rugózású, nyugodt vezetési stílust díjazó autó, amivel semmi értelme nincs még akár csak megpróbálni is dinamikusan autózni. A nehéz, nagy nyomatékú, fronthajtású villanyautó a forszírozott gázadást, pláne kanyarodás közben a hajtott kerekek azonnali elpörgésével, majd a menetstabilizáló szigorú közbelépésével jutalmazza, a kormányzás is megfontolt, lassú áttételezésű. A fék jól adagolható, az átmenet a regeneratív és mechanikus lassítás között simán, észlelhetetlenül zajlik, de a lassítás-gyorsítást lehetetlen gyors ütemben váltogatni; erőteljes lassítást követően a motorerő mindig komótosan érkezik meg újra.

Újabb óriás kínai autógyártó érkezett Magyarországra – itt a Geely 12

100 kW a töltési teljesítmény maximuma

Az E5-ben elsősorban nem a vezetési, hanem az utazási élményt, az esztétikus, tágas, szemnek-kéznek kellemes belső kialakítást és az infotainment szolgáltatásait kell tudni élvezni. A 16 hangszórós, az első fejtámlákban a hátul ülőket (alvókat) kevéssé zavaró privát zenesugárzásra is képes Flyme audiorendszer (a Max verzióban) is a Geely saját terméke és ugyanez a cég készítette a 15,4 collos óriástévé mögötti szoftvert is, ami gyorsan, akadásmentesen váltogat az egyes menüpontok, szolgáltatások között.

Nyaraló-kiránduló-kempingező autónak is remek az E5, hiszen az első ülések fekvő pozícióig ledönthetők, a töltőcsatlakozó pedig konnektorként is használható. Akár 6,6 kilowattos terhelésig dugdoshatunk az adapterbe kávéfőzőt, kishűtőt.

Újabb óriás kínai autógyártó érkezett Magyarországra – itt a Geely 13

Geely Starray EM-i

A konnektoros hibrid crossover méretben, alapformában nagyon hasonló az E5-höz. 4740x1905x1685 mm a befoglaló méretek, a tengelytáv 2,755 méter. Vagyis Skoda Kodiaq, Mazda CX-60, Honda CR-V,  BYD Seal U méretű. A dizájn kicsit autószerűbb, hagyományosabb, a front iciripicirit agresszívabb, keményebb, mint a villanyos tesóé, és a kilincsek is normálisak, hála istennek. A lámpatestek valamicskét tagoltabbak, a kerékjárat pedig kapott egy kis matt, sötét keretezést, amitől ez a Geely kevésbé városias, inkább SUV-osabb, terepesebb, de tényleg csak egy árnyalatnyit.

A térkínálat elöl nagyon hasonló az E5-éhez, de a hátsó lábtér szűkebb, a csomagtér viszont jóval nagyobb (528-2065 liter). A belső kialakítás, az anyagminőség, az anyagválasztás a hibridben valamivel konzervatívabb, hagyományosabb. A műszerfal egy kissé már elrendezést mutat, mint az E5-ben, de a főképernyő, a menürendszer, a HUD szemre ugyanaz.

Újabb óriás kínai autógyártó érkezett Magyarországra – itt a Geely 14

Háttérben töltőcskéznek a villanyosok, elöl feszít a plug-in

A Starray EM-i hajtását egy másfél literes szívó benzinmotorra és az E5-ből átemelt, 160 kW-os villanymotor duójára bízta a Geely. Az akku természetesen sokkal kisebb: 18,4 kWh kapacitású, ami finom használat mellett elég lehet jóval 100 kilométer feletti tisztán elektromos üzemre is.

Az akku váltóáramról 6,6, egyenáramú gyorstöltőről 30 kW csúcsteljesítménnyel tölthető. A végsebesség 170 km/h, a 0-100 8,0 másodperc alatt lehet meg. Érdekes, hogy a PHEV a nehezebb a két Geely közül: 1730 kg a minimális felszállósúlya, míg az E5-é 1715 kg.

Újabb óriás kínai autógyártó érkezett Magyarországra – itt a Geely 15

A Starray műszerfala

A hibrid Geely a rövid tesztvezetésen nagyon hasonló személyiségjegyeket mutatott, mint elektromos tesója, csak egy kicsit még kevésbé akart dinamikusnak tűnni. Erősen alulkormányzott ez is, de kanyarban gázelvételre a magasabban és előrébb lévő súlypont miatt sokkal könnyebben eldobta a fenekét. Ezzel a kocsival sincs semmi értelme gyorsan akarni menni, nyugis, békés, kényelmes nagy családi mindenes ő is. Ami viszont feltűnt: nagyon csendes a benzinmotor, a kabin nyugalmát alig zavarja meg, amikor fel-felmorran a mindössze 100 lóerős kis négyhengeres.

Újabb óriás kínai autógyártó érkezett Magyarországra – itt a Geely 16

Arányos, csinos kocsik

Azt már tudjuk, hogy kellően hosszú nyolc év / 200 000 km garanciával nyit az importőr minden modell esetében. Árak márciusban, a hosszabb távú, részletesebb tesztek pedig valamikor a tavasz derekán várhatók róluk a Vezessen. Ha kíváncsi vagy, milyennek láttuk az E5-öt, amikor 2024-ben Kínában kipróbáltuk, az alábbi cikkünkből megtudhatod: