Kétség sem fér hozzá, hogy Michael Schumacher az 1990-es évek elején üstökösként berobbanva tarolta le a Forma–1 világát. Hogy mennyire gyorsan ívelt felfelé a pályafutása, jól mutatja, hogy a 18. versenyén már a dobogó tetején pezsgőzhetett.

Az 1992-es Belga Nagydíjon – azon a pályán, ahol egy évvel korábban debütált – az akkor mindössze 24 éves versenyzőt több mint 36 másodperc előnnyel intette le a kockás zászló, a többi pedig történelem. Az mindenesetre kijelenthető, hogy első állomása volt egy emlékezetes karriernek, mely 30 évvel később összesen hét világbajnoki címmel, 91 győzelemmel, 155 dobogóval és 77 leggyorsabb körrel zárult.

A képre kattintva galéria nyílik!

11 fotó

Nem csoda, hogy komoly érdeklődést váltott ki a Benetton B192, amikor a Broad Arrow Customs nemrégiben megrendezett árverésén felbukkant. A Rory Bryne tervezte konstrukció egy korszak utolsó hírnöke volt abból a szempontból, hogy ez volt az utolsó manuális váltóval szerelt F1-es autó, amivel nagydíjat nyertek. A B192-ben még a Ford erőforrása duruzsolt: körülbelül 700 lóerős teljesítményét a 3,5 literes, V8-as blokk 12–13 ezres másodpercenkénti fordulatszám mellett adta le.

A Schumacher-féle Benetton végül 5,082 millió euróért talált gazdára, ami a mostani árfolyamon 1,924 milliárd forintnak felel meg.

Milliárdokért kelt el ez az autó, és nem véletlenül 6

Fotó: Robin Möhl/Broad Arrow Auctions

Cserébe viszont az ismeretlen vásárló használatra kész állapotban kapja meg a legendás autót, ami szokatlan, hiszen a legtöbbször például motor nélkül cserélnek gazdát az F1-es technikák. Az, hogy fogjuk-e valaha a pályán látni, a jövő zenéje, de egy ilyen ikon esetén az is megérthető, ha valaki a legnagyobb becsben akarja tartani.