Az autózás mindörökké emlékezetes modellje marad a Mercedes-Benz 300 SL, melynek sirályszárnyként felfelé nyíló ajtajai csak egy apró adalékot jelentettek, a gép önmagában is zseniális. Már korának is egyik áhított négykerekűje volt, a szépen felújított, karbantartott példányok pedig hajmeresztő összegeket érnek.

Párizsban a minap egy aukció egyik főszereplője volt egy 300 SL, bár aki ránéz, az elsőre nem biztos, hogy a szépséget látja benne. Nézőpont kérdése persze, hogy az autó értékére és megítélésére hogyan hat, hogy soha nem volt felújítva hetven év alatt, azaz minden eredeti és gyári rajta.

A képre kattintva galéria nyílik!

8 fotó

A patinásnak is nevezhető járművel egyébként csak 34 ezer kilométert tettek meg, ami egyértelműen értéknövelő tényező. A fenti galériában látható példány a 300 SL-ek közül is a legsportosabb felszereltséget kapta, benne a sportosabb futóművel, valamint az erősebb motorral: a háromliteres, vízhűtéses sorhatos itt 215 helyett 243 lóerőre volt képes. Még a színe is ritka: az eredeti Graphit Graü árnyalatot csak 106 autó kapta.

Maga az autó a gyártás után 1956-ban került Párizsba. Vevője Claude Foussier volt, aki az egyik első európai Coca-Cola-importőr volt, emellett több olimpiai érmet is nyert lövészetben. Öt év után megvált tőle, és eladta egy Jean Piger nevű úrnak, aki 2014-ig volt a tulajdonosa. Ekkor a Mercedest letették, és csak most vették elő ‒ állítólag egész kevés bütyköléssel sikerült életre kelteni. A sors furcsa fintora, hogy az árverés előtt az autót kezelő személy lakcíme megegyezik az első tulajdonos Foussier lakcímével, így a sirályszárnyas pontosan ugyanoda tért vissza ideiglenesen, ahol korábban már járt.

Mindezek fényében nem csoda, hogy végül 4 407 800 euróért (1,67 milliárd forintért) valaki le is csapott az autóra.

Pár évvel ezelőtt a Vezess testközelből is megismerhette a sirályszárnyas Mercedest, cikkünket erre találod: