A nagyvárosi közlekedésben alap a taxi, az autómegosztó szolgáltatásokkal pedig még tovább bővült a kényelmes négykerekű utazás lehetősége.
Megjön az autó, beülünk, és várjuk, hogy célba érjünk. Chloe Carter, egy TikTok-influencer számára azonban a legutóbbi fuvar nem a nyugodt utazásról, hanem a túlélésről szólt. Amint feltépte az ajtót, nem egy diszkrét „új autó” illat vagy egy kis vanília fogadta, hanem egy színpompás illatfenyő-fürt, ami a belső visszapillantóról lógva takarta el a szélvédőt.
Rémálom a hátsó ülésen
Az influencer, ahogy az egy tartalomgyártótól elvárható, azonnal előkapta a telefonját, hogy megörökítse a szürreális látványt. A videón jól látszik a probléma forrása: a sofőr nem egy-két darabbal próbálta frissíteni a levegőt, hanem egy egész „erdőt” telepített a visszapillantóra.
@chloe___carter At least it’s not a Tesla???????
♬ House featuring John Cale - Charli xcx & John Cale
Carter elmondása szerint az intenzív illatfelhő annyira telítette az utastér levegőjét, hogy a légzés is nehézkessé vált, és perceken belül lüktető migrén telepedett az agyára. Bár az internet népe megoszlik – egyesek szerint ez csak hiszti –, rengeteg kommentelő osztotta meg hasonlóan traumatikus élményeit.
Zárt, kis légtérben, mint amilyen egy autó kabinja, az illatok pillanatok alatt fojtogatóvá válhatnak, a kárpitok és műanyagok pedig úgy szívják magukba a aromát, hogy az még a szellőztetés után is órákig dominál.
Miért csinálják ezt a sofőrök?
A brutális túladagolás mögött egy fuvarozók körében jól ismert kényszer áll. Egy hivatásos sofőr naponta több tucat embert szállít: van, aki ázott kutyával száll be, van, aki az éjszakai műszak utáni izzadtságszagot hozza magával, és akad, aki az autóban eszi meg a fűszeres gyrosát vagy gyújt rá sunyiban. A cigifüst és az ételszag pedig a sofőr értékelésének (és így a megélhetésének) legnagyobb ellensége.
A megoldás? Sokak számára az egyszerű és olcsó illatosító. Csakhogy itt is érvényes az örök szabály: a jóból is megárt a sok.
A szellőzés felerősíti a bajt
Egy modern autóban a szellőzőrendszer rendkívül hatékonyan keringeti a levegőt. Ha a levegő-utánpótlást belső keringetésre állítják, a fülke egyfajta kémiai inkubátorrá válik.
Szakmai szemmel: A gond nem magával az illatfenyővel van, hanem az adagolással. Egyetlen darab képes elfedni a kellemetlen szagokat anélkül, hogy tömegoszlató fegyverré vállna. Amikor viszont tucatnyi lóg belőlük, az utastér levegője egy sűrű vegyszerfelhővé áll össze.
Bizonyos aromák – különösen az olcsóbb, szintetikus fajták – közismerten váltanak ki allergiás reakciót, tüsszögést vagy fejfájást az arra érzékenyeknél.

