A 2025-ös Forma–1-es szezon alapján kijelenthető, hogy Lewis Hamilton ferraris átigazolásának eddig nagyobb volt a füstje, mint a lángja. Habár az érkezését az óriási csinnadratta mellett komoly várakozások övezték, eredmények tekintetében a hétszeres világbajnok a 19 éves pályafutása leggyengébb szezonját zárta.
Vasárnap nem is állhatott dobogóra, így a Kínai Nagydíjon aratott sprintgyőzelem, valamint a Miami Nagydíjon elcsípett sprintdobogó sovány vigaszt nyújtott a brit számára. Hamilton mindemellett a versenymérnökével, Riccardo Adamival sem találta meg a közös hangot, ami számos ellentétet szült az év folyamán. Az összezördülésekkel átitatott szezon végén utalt is rá, hogy személyi változásokat szeretne a maranellói gárdán belül, ugyanakkor az elmúlt napok sajtóértesülései alapján még úgy tűnt, hogy a kérése süket fülekre talál.
Az előzmények tükrében váratlan fordulatot jelent a Ferrari péntek esti bejelentése, melynek értelmében mégiscsak új versenymérnököt kap 2026-ra Hamilton. A csapat tájékoztatása szerint Adamit másik pozícióba helyezik át a Ferrarinál: a versenyakadémián belül lesz dolga, továbbá ő fogja irányítani a korábbi autókkal szervezett évközi teszteket.
Új szerepében az olasz istálló Adami széleskörű tapasztalatára és F1-es szakértelmére számít, mindemellett megköszönték az eddigi munkáját. Azt még homály fedi, hogy ki lesz az utódja Hamilton oldalán: „A 44-es autó új versenymérnöke kapcsán később teszünk bejelentést” – idézte a Ferrari közleményét a Sky Sports F1.

