Lewis Hamilton ötletgazdaként és producerként dolgozott az idén nyáron szép sikert arató – globálisan 630 millió dollár a kasszáknál –, Brad Pitt főszereplésével készült F1-es mozifilmen.
A korábban a zene és a divat világában is kalandozó hétszeres Forma-1-es világbajnok rá is kapott a filmkészítésre, egy friss interjúban arról beszélt, hogy máris több másik projekttel foglalkozik a produkciós cégén keresztül.
„Vannak ötleteink. Egyelőre a mérlegelésnél tartok, de a történetmesélés nagyon foglalkoztat” – mondta a Ferrari Magazine-nak.
„A mai, sötét időkben minden korábbinál nagyobb szükség van az inspiráló történetekre. Imádom a vígjátékokat, van is egy alapötletem a tévésorozathoz. Néhány animációs filmes ötleten is dolgozom. Őrület, mennyi ötlettel keresnek meg minket az F1-es film óta” – folytatta.
„De nem a projektek mennyisége a lényeg, inkább úgy vagyok, mint Quentin Tarantino, fontosabb a minőség, mint a mennyiség.”
Hamilton korábban, az F1-film bemutatója után azt mondta, annak második részén egyelőre nem gondolkodik, és általában is ódzkodik a folytatásoktól, de ahogy már írtuk, a mozifilm „gazdájánál”, az Apple-nél már foglalkoznak a kérdéssel, sőt, a producer Jerry Bruckheimer nemrég azt állította, már konzultáltak is a 40 éves angollal erről.
A Ferrari pilótája minden bizonnyal nem most vagy 2026-ban veti bele magát a filmezésbe, ám mivel F1-es szerződése jövő év, opciója élesítésével legfeljebb 2027 végéig szól, pár év múlva tényleg átnyergelhet a hollywoodi munkára.

