Fél év leforgása alatt harmadik típuscsaládjánál vezeti be az S modellváltozatot az Aston Martin. Az 1953-as DB3S-tól eredeztetett típusjelzés a különösen sportos verziókat idézi, ahogy ezt a DBX S és a Vantage S esetében is láttuk. A V12-es Vanquish még hátra van, most viszont megérkezett a nyolchengeres DB12 S, amely mindenben felülmúlja a mezei DB12-est.




A motorteljesítmény 20 lóerővel (700 lóerőre) nőtt, a végsebesség változatlanul 325 km/óra, viszont álló helyzetből 3,6 helyett 3,5 másodperc alatt gyorsul 100 km/órára a Coupé; a Volante kabrió ugyanúgy egy tizeddel lassúbb a keménytetős variánsnál, mint korábban.
Ez nem kizárólag a motor érdeme: a mérnökök áthangolták a rajtautomatikát, lefelezték a sebességváltó kapcsolási idejét, és progresszívebbre programozták az elektronikus gázpedál érzetét.
A motor nem csak erősebb, de szebben is szól. Az új, párban egymás fölé rendezett, kétszer kettes kiosztású kipufogórendszer már nemesacél alapkiépítésében is teltebb, erőteljesebb, de rendelhető titán rendszer is, amely a 11.7 kilós tömegcsökkentés mellett 1,5 decibellel növeli a hangerőt.
Ahogy a gázpedál, az adaptív lengéscsillapítók vezérlő szoftverjét is újraírták, hogy harmonizáljon a keményebb hátsó kanyarstabilizátorral, valamint a módosított kerékdőléssel és -összetartással.
A kanyarok kijáratánál hamarabb adhat gázt a pilóta, amiben az elektronikus differenciálzár és a kormánymű módosított hangolása is szerepet játszik.
A fékek karbon-kerámia rendszerűek, elöl 41, hátul 36 cm-es tárcsákkal, ami a fáradásmentes fékhatás és a lineáris adagolhatóság mellett 27 kilós tömegcsökkentést is eredményezett. Az autó ívmenetben végrehajtott fékezés során mutatott viselkedését új generációs kanyarfék-szabályozó rendszer (CBC) javítja.
A motorházfedélen fényes fekete festésű vagy szénszálas szerkezetű öblítőnyílások segítik a forró levegő távozását. Új a hátsó diffúzor, a csomagtér fedelén fix kacsafarok légterelőt találunk, a hátsó lökhárító szélesebb.
Az utastérben a leglátványosabb újdonság, hogy az üzemmódválasztó tárcsát a többi S típusváltozathoz hasonlóan pirosra eloxálták. A fűthető kormányt Alcantara borítja, a fejtámaszokba az iparágban először alkalmazott, kettős eljárással hímezték bele az S logót. Az alapáras sportülés helyére karbonhéjas Performance sportülés kérhető.
A DB12 S gyártása 2026 első negyedévében veszi kezdetét, az autó már rendelhető, kupé és kabrió karosszériával egyaránt.





