Egy férfi még egy tavalyi áprilisi estén egy borsodi település dombtetején található templomához ment mezőgazdasági vontatóval. A férfi a járművel felhajtott a lépcsősoron, majd a másik irányban lement.
Pár perc elteltével újból fel akart hajtani a templomhoz, de egy helyszínen tartózkodó nő a lépcsősor közepén állva felszólította, hogy hagyja el a területet. A férfi nem vette figyelembe, kikerülte a nőt, és ismét felhajtott a lépcsősoron, majd a templom előtt tett két kört, és a másik oldali lépcsősoron hagyta el a helyszínt. Az elkövető végül harmadszor is visszatért.
A 45 fokból álló lépcsősor 22 lépcsőfoka megrongálódott, élei letöredeztek, így a községi önkormányzatnak több mint félmillió forint összegű kára keletkezett. Az ügyészség a büntetlen előéletű férfivel szemben tárgyalás mellőzésével pénzbüntetést indítványozott, a közleményből nem derült ki, hogy miért tette, amit tett.
