Ma már nem kérdés, hogy terepjáró formával is lehet prémium vagy luxusautót venni, sőt, akár sportautót is. Nemcsak a BMW, a Mercedes-Benz, a Lexus kínálnak ilyet, de a Bentley, a Rolls-Royce vagy épp a Lamborghini is. A történet azonban a Land Roverrel kezdődött.

Az 1948-ban született, katonai ihletésű, de főként ipari és mezőgazdasági feladatokra használt Series I (a Defender nevet csak 1990-től használták) nagy siker volt, de puritánsága lemondásokkal járt. A gyártó egy idő után felismerte, hogy szükség lenne egy civilizáltabb, az ügyfelek számára több komfortot nyújtó modellre is, amely megőrzi a terepjáró képességet.

Amikor megindult a fejlesztés, az Amerikából szerzett V8-as motort alumínium karosszériával társították. Eredetileg a kasztnit csak álcázásra használták, hogy elrejtsék, min is dolgozik a cég, később azonban ebből lett a végső megoldás. Ebből is eredt az első 1966-os prototípus Velar neve, amely az olasz velare, azaz „eltakarni” szóra utalt. (2017 óta Velar néven külön modellt kínál a Range Rover.)

1970 nyarán mutatkozott be a Range Rover, amelyet „A car for all reasons” (minden célra alkalmas autó) szlogennel hirdették, mert egyszerre volt luxusautó és igazi terepjáró. Újdonságai között szerepelt az összkerékhajtás, a csavarrugós felfüggesztés és az alumíniumkarosszéria.

Immár 55 éves a Range Rover, amely azóta önálló márkává fejlődött a Land Rover égisze alatt, de külön válva a Defender és Discovery márkáktól. A születésnap kapcsán a Balaton környékén autóztunk egyet a négytagú Range Rover-kínálat (Evoque, Velar, Range Rover Sport, Range Rover) legsportosabbnak gondolt tagjával.

Simogató brutalitás 1

360 fokos kamerakép segíti a vezetőt parkoláskor, de van olyan funkció is, amely megmutatja, mi van az autó alatt

Külső

Az először 2005-ben megjelent Sport immár harmadik generációjánál jár. Méretében valamelyest kisebb, így könnyebb, mint a Range Rover nagy modellje, mellé több sportosságot ígér. Kicsinek azért nem mondhatjuk, hiszen 4946 mm hosszú, 2047 mm széles és 1820 mm magas, 2997 mm-es tengelytávolság mellett. Nagy autó, nem is kérdés, és kellően súlyos is, 2660 kilót nyom üresen.

Bár a legfrissebb generáció még csak 2022 vége óta van piacon (amikor teszteltük is), de finom módosításokkal már azóta is frissült a modell, változott az utastér és a hajtáslánc is.  

Ami változatlan, hogy máig az a letisztult, funkcionális stílusú formanyelv határozza meg a Range Rover dizájnjának alapját, amelyet David Bache álmodott még az első generációhoz még 55 éve.

Simogató brutalitás 2

Így látszik a tetővonal és az övvonal összetartása

Nem kérdés, hogy továbbra is egy nagy tömb a Range Rover Sport, de a fejlesztéseknek köszönhetően 15 százalékkal csökkent a kasztni légellenállási együtthatója (0,29 Cd) az elődjéhez képest. Ebben szerepe van a padló kialakításának, amelyben csepp alakú mélyedések simítják a jármű alatti légáramlást, de segítenek a szinte karosszéria síkjában futó oldalablakok, besüllyedő ajtókilincsek, illetve a Range Roverre valaha szerelt leghosszabb és legnagyobb hátsó spoiler is.

Egyszerű alapforma jellemzi az RR Sportot, amelyet a tető vonalának esése és az övvonal emelkedése mutat dinamikusnak. Olyan finom részleteket érdemes meglátni, mint a hajlítás az ajtókon, a motorháztető törése, a küszöb vonala. Tiszta tervezési gondolkodásra utal, ahogy látványra a vállövhöz kapcsolódnak az első és hátsó lámpák, a motorháztető hajlítása vagy az első sárvédők légnyílásai. Kalandmentesen elegáns az RR Sport.

Darth Vader autójának is beillene ebben a kivitelben, hiszen a fekete alapszín mellé grafitszínűek a 22 colos felnik, és ugyanilyenek a márka- és modellfeliratok is. A sötétséget apró bronzszínű betétek törik meg.

450 literes hely várja a motoros csomagtérajtó mögött a cuccainkat, ha az ablakok vonaláig pakolunk, viszont ha tetőig, akkor 835 liternyi helyet tölthetünk meg. Ha ennél is több kell, akkor a hátsó ülések lehajtásával 1860 liternyi hely szabadul fel.  

26 fotó

Belső

Míg a modell külső kialakítása visszafogottan elegáns, addig az utastér nagyvonalúan stílusos. Pontosan azt a minőségérzetet adja meg, amely napjainkban számos prémiummodellből hiányzik. Itt nem kérdés, hogy mit is kap a vevő a pénzéért.

Nem csak az anyagok minősége, a formák összessége meggyőző, de kifejezetten jellemző a jó illat is. Az egyetlen gyenge pont talán a magashangszórók háza az A-oszlopok tövénél. Az ülések bőrborítása finom tapintású, az anyag visszaköszön a műszerfalon, az ajtókon és kormányon is.

Maga az ülés fotelszerű, masszív töméssel alapozzák meg a kényelmet és 22-féle állítási lehetőséggel a személyre szabhatóságot. Természetesen masszázsfunkció is jár hozzá. Jól tart, az ülőlapja nekem kicsit rövid. Bár SUV-ről van szó, a padlóhoz képest elég jól leengedhető az ülés, így választhatunk sportosabb pozíciót, amely mellé jó társ a kellően filigrán, háromküllős kormány is.  

Simogató brutalitás 8

Nagyon kényelmesek és jól tartanak az első ülések, az ülőlap azonban lehetne hosszabb

Míg napjainkban általában két-három hatalmas képernyő uralja az autók utasterét és a többi részlet már-már lényegtelennek tűnik, a Range Rover Sport a jelenlegi divattal szemben klasszikusabb kialakítású. Megvannak a képernyők, de nagyjából úgy, ahogy 10 éve volt megszokott, azaz hagyományos műszerfal helyére – árnyékolóval – beépített 13,7 colos és a középkonzolon lévő vertikálisan hajlított 13,1 colos elem. De ettől nem tűnik ósdinak, nagyon is szerethető a koncepció.

Míg a műszerek képe fémes technokrata, addig a központi képernyő melegebb színekkel működik. Mindkettő képe tűéles, a menü elsőre kissé komplikáltnak tűnt.

Látszólag szimpla érintőképernyő, ez azonban nem csak a Range Rover eddigi legnagyobb, autóba szerelt képernyője, de haptikus vezérlőket is tartalmaz. Azaz érzékeljük, hogy megnyomtuk a felületet, nem kell odanéznünk. Másrészt a rendszer belső akkumulátorának köszönhetően azonnal aktív, ha beülünk.

Simogató brutalitás 9

Kevés kaland, letisztult formák és szép megoldások rajzolják az utasteret

2025-ös újdonság, hogy eltűntek a klímavezérlés hagyományos gombjai, a szellőzést immár a képernyőről lehet szabályozni. A középkonzolon az egyetlen gomb a motorindításé, míg némely funkciót a kormányról szabályozhatunk. Nem volt idő kipróbálni, de elvileg 31 nyelven adhatunk utasításokat a fedélzeti rendszernek.

Kellően tágas a hátsó utasok tere is, ahol szintén fűthető és szellőztethető ülések várnak elektromos dönthető háttámlával és szárnyas fejtámlákkal. Szintén természetes, hogy egyedileg szabályozható a hőmérséklet hátul is.

Simogató brutalitás 10

Jut elég hely a hátul ülőknek, ezek az ülések is motorosan állíthatóak

Technika

Háromféle alapmotorral, háromféle hajtáslánc-koncepcióval, de nyolcféle teljesítményszintben választható a Range Rover Sport. Mindegyik motor kap valamiféle elektromos rásegítést. Háromféle ‒ 249, 300 és 350 lóerős ‒ teljesítménnyel is választható a 3,0 literes V6-os dízelmotor, ami igen sikeres a hazai vevők körében. A konszern legnépszerűbb modellje idehaza a dízelmotorral szerelt Defender. A Range Rover Sportban mindegyik dízel 48 V-os mild hibrid, ahogy a 3,0 literes, turbós benzinesek (360 és 400 LE), illetve a 4,4 literes – BMW-től érkező ‒ V8-as biturbó (635 LE) is.

A 2025-ös modellévre megújultak a plug-in hibrid, azaz konnektorról is tölthető hajtásláncok, amelyek a korábbiaknál nagyobb teljesítményt és nagyobb elektromos hatótávolságot kínálnak. A két változat teljesítménye 440 és 510 lóerőről 460 és 550-re nőtt, míg a WLTP-szabvány szerinti hatótávolság 118 km-ről 121, illetve 123 km-re. A gyártó szerint valós körülmények között 94-96 km-t tud csak villanyhajtással megtenni a modell. Ugyanakkor hibridként használva az ügyfelek valós adataiból kiindulva a Range Rover szerint az utak 75%-a kizárólag elektromos hajtással teljesíthető.

Simogató brutalitás 11

Kétféle teljesítménnyel választható a PHEV hajtáslánc, 460 vagy 550 lóerős lehet

Ez annak is köszönhető, hogy a rendszer geofencing technológiával és a navigációs rendszerrel összedolgozva működik, ugyanakkor megtanulja a rendszeres útvonalakat, felismeri a napi ingázást, és a megfelelő hajtásmódot választja. A hibrid és elektromos mellett az energiamegtartás is elérhető.

A PHEV hajtásláncok továbbra is a 3,0 literes, soros hathengeres turbós Ingenium nevű benzinmotorra épülnek, kiegészülve a 160 kW-os elektromos motorral és a 38,2 kWh-s (31,8 kWh nettó) akkumulátorral.

Váltóáramról 7,2 kW-os töltést kínál az RR Sport, így otthon kevesebb mint öt óra alatt feltölthető. Ugyanakkor kínál gyorstöltést is, az 50 kW-os egyenáramú megoldással levesebb mint egy óra alatt 80 százalékra hozható a lemerült akku.  

Simogató brutalitás 12

Alig láthatóan hajlított a képernyő, amely a legnagyobb eddig a Range Rovernél

Mindegyik motorhoz nyolcfokozatú, automata sebességváltó és összkerékhajtás tartozik. A hajtásláncban elektronikus vezérlésű differenciálmű segíti a megfelelő tapadás és a dinamikus vezetés elérését, emellett a fékekkel megvalósított nyomatékvektor-szabályozással támogatják a kerekek közötti nyomatékelosztást. A rendszer képes rá, hogy ha úgy az ideális, a nyomaték 100 százalékban a hátsó tengelyre kerüljön.

Azért, hogy városban meglegyen a fordulékonyság (<11 m a fordulóköre), országúton (50 km/óra felett) pedig a gyors kanyarvétel, összkerék-kormányzással is felszerelhető az RR Sport.

Futóműve elöl kettős keresztlengőkaros, hátul multilink rendszer vezeti a kerekeket, az aktív Bilstein lengéscsillapítók mellé kétkamrás légrugók társulnak. Nemcsak a futómű feszessége változtatható, de a karosszéria magassága is. Ez működik automatikusan, de a menetmódválasztással is módosul, és kézzel is szabályozható. Süllyedhet 5 centit (pl. beszálláshoz), vagy emelkedhet 5,8-at terepen. Szélsőséges helyzetben rövid időre 135 mm-t is emelhető a kasztnin.

Simogató brutalitás 13

Még a csomagtartószőnyeg is minőségi

Képes akár 90 centis vízen is átkelni, ehhez van egy megfelelő mód is, amely lezárja az utastér összes szellőzőjét is, hogy a víz se juthasson be. De más terepviszonyokhoz is találunk megfelelő alapbeállításokat, amikor a hajtás és a futómű összehangoltan dolgozik, hogy az autó tovább haladhasson.

A Range Rover Sport adaptív tereptempomatot is kínál, amely érzékeli a talajviszonyokat, és automatikusan hangolja a jármű sebességét a stabilitás, az irányíthatóság és a kényelem fenntartásával.

Szintén igazán különleges, hogy a futómű intelligensen működik közúton is, a navigációs adatok alapján előre felkészül a kanyarokra is, csökkentve a karosszéria dőlését és fenntartva a komfortot.

Simogató brutalitás 14

A nyolcfokozatú, automata sebességváltó észrevétlenül dolgozik

Vezetés

Bár csak viszonylag kevés időt töltöttünk az autóban, nagyon gyorsan és határozottan kiderül, hogy milyen. Annyira egyértelműen mutatja meg erényeit…

Amint közel érek az autóhoz a kulccsal a zsebemben, a légrugók mélyebbre engedik a karosszériát a könnyebb beszálláshoz, a kilincsek pedig előbújnak a karosszériából.

Ahogy beülök, azonnal azt érzem, hogy ez valami különleges. Nincs kérdés a minőséggel kapcsolatban. Az ajtót elég finoman magam után húznom, a motoros softclose szépen bezárja mögöttem.

Minden kívül marad. Nemcsak látványra, de belül is egy trezor hatását kelti az autó, de nem egy fémszerű, rideg darabét, hanem egy olyat, amely komfortosan berendezett.

Simogató brutalitás 15

Az adaptív LED-fényszórók oldalanként 1,3 millió mini tükörből épülnek fel. Az időjárásnak, a forgalomnak és a sebességnek megfelelően vetítik a fényt

Nagyon gyorsan megtalálom a jó ülés- és kormánypozíciót, és már indulunk is. Hopp, a telefonom nem csatlakoztattam, nosza, és nem gáncsoskodik az autó, menet közben néhány kattintással meg is vagyunk a tükrözéssel. Az már más kérdés, hogy a végén nem tudtam megoldani, hogy töröljem az eszközt.

Általánosan nagy a csönd az utastérben, szinte suttogva beszélgethetünk, ami nemcsak a hangtompító anyagoknak köszönhető, de aktív zajszűrő is segít. Ez csak a nem kívánt zajokat (pl. út- és abroncshangok) semlegesíti, amelyek javítják a vezetési élményt, azokat engedi hallani. A rendszer a hangsebességnél gyorsabban működik – észleli és a hangszórókban ellenhangot játszva elfedi a nem kívánt hangokat, mielőtt azok eljutnának az utasok füléhez.

Alapvetően nem is lenne sok dolga, mert a hibrid hajtáslánc hagyományos dinamika mellett nagyrészt a villanymotorral oldja meg a közlekedést. Ha nagyon tiporjuk a pedált, vagy dinamikus módra kapcsolunk, akkor figyelhetjük meg a hathengeres motor kissé magas hangját. Ha halljuk, a tempó is gyorsan megváltozik, mert ilyenkor igazán lendületbe jön az autó, amely egyébként leginkább csak suhan. Hiába sport, nem áll neki jól az intenzív vezetés, az elegáns vonulás a terepe. 

Simogató brutalitás 16

Óriási fékek vannak a modellen, elöl 400, hátul 370 milliméter átmérőjű tárcsák lassítják

Nem mintha nem fordulna el gyorsan a kanyarokban, mert meglepően igen, de igazából nincs benne élmény, ahogy egy öltönyben is lehet vitorlázni, de van oda jobb. Az igazi fegyvere az, ahogy kivasalja a legrosszabb utat is, szinte lebegünk az aszfalt felett, és csak megtörténnek a dolgok. Ha gázt adunk, ott termünk, ha elfordítjuk a kormányt, befordulunk, de inkább szemlélők vagyunk, mint pilóták. Ehhez hasonló hajózó élményt leginkább Rolls-Royce-ban éreztem utoljára.

Váltója és kormányzása is illik a sorba, hiszen előbbi nagyrészt szinte észrevétlenül teszi a dolgát, míg utóbbi ugyan kellően direkt, de nem akar belezavarni visszajelzéseivel az utazásunkba.

Ha mindent bevet, az általunk próbált P460e 5,5 másodperc alatt gyorsul álló helyzetből 100 km/órára, szóval méretéhez és súlyához képest gyors. Akár 225 km/órával is képes száguldani. Ha villanyautóként használjuk, akkor sem vall szégyent, 10,9 másodperc kell neki a 0‒100-as mutatványhoz, utóbbi 5,1 másodperccel jobb érték, mint korábban. EV módban a modell végsebessége 140 km/óra.  

Simogató brutalitás 17

Használaton kívül a karosszéria síkjába süllyednek a kilincsek

Költségek

Jelenleg 16-féle kivitel közül lehet választani a hétféle teljesítményszint és a hatféle felszereltségi lépcső kombinációjában. Nem olcsó dolog egy prémiumkivitelű óriás szabadidő-autó. A Range Rover Sportért például minimum 40,5 millió forintot kérnek, amelyért a 249 lóerős dízelmotorral az alapfelszereltségű modellt kaphatod meg. A csúcskivitel több mint ennek az összegnek a duplája, a Black utónévvel szereplő, pusztító V8-assal szerelt fenevad ára 85 995 000 Ft.

Az általunk próbált, konnektorról is tölthető hibrid alapára 46 075 000 forint a gyengébb motorral és az alapfelszereltségben. Ha több extrát szeretnénk, egészen 54 millióig szalad az árcédula. Az erősebb motorral ennél is drágább, 63,6 millió forint. Ha böngésznéd az árlistát, itt megteheted.

Range Rover Sport PHEV és vetélytársai ‒ Listaár, forint
BMW X5 xDrive50e (489 LE) 40 040 000
Mercedes-AMG GLE 53 HYBRID 4MATIC+  (449 LE + 170 LE) 44 693 000
Porsche Cayenne E-Hybrid (470 LE) 49 147 835
Volvo XC90 T8 (455 LE) 35 500 000
Range Rover Sport P460e (460 LE) 46 075 000
Simogató brutalitás 18

Szűk helyekre úgy is beparkolhatunk, hogy az autót mobiltelefonról irányítjuk

Értékelés

Nevével ellentétben nem csábít kanyarvadászatra vagy komoly hajtásra a Range Rover Sport, legalábbis hibridként. Vezetési élményben vannak nála jobbak a piacon, de a csalódásmentes luxus, az arisztokratikus érzés és a lehengerlő utazás elsőrangú hírnöke.

Mellette ‒ Ellene
 
  • Nem tucat
  • Kiváló légrugós felfüggesztés
  • Jó hajtáslánc
  • Hajózós, vonulós luxusautós hangulat
  • Prémiumérzés az utastérben
  • Technikai különlegességek
 
  • Nem elég sportos
  • Nem elég hosszú ülőlap

Szavazás

Hány pontot ér a Range Rover Sport konnektoros hajtással?
átlag
7.44
szavazat
242
Hány pontot ér a Range Rover Sport konnektoros hajtással?