Mi, autórajongók, sok mindentől félünk: a drága javításoktól, a balesetektől, a kátyúktól, és még sorolhatnánk. De talán a természeti katasztrófáknál kevés rosszabb van, azok közül is a legszemetebbek azok, amikre képtelenség felkészülni. Ilyen például egy hirtelen megjelenő víznyelő. Nem látod jönni, nem ad jelet, csak hirtelen megnyílik a föld, és elnyel mindent, ami fölötte van.
Megnyílt a föld
Épp a héten nyílt meg egy hatalmas Thaiföldön, az esetről a Vezess is beszámolt. A katasztrofális eset egyik érdekes mellékszála a világ legszerencsésebb Toyotáé. Egy Hiluxnak ugyanis sikerült viszonylag épségben megúsznia a kalandot.
A Reuters már konkrét számokat is közölt: a lyuk elképesztő, 50 méter mély volt, a felszínen pedig közel 930 négyzetméteres területen szakadt be az aszfalt.
Ennek ellenére szerencsére sem lent, sem fent nem követelt áldozatot a víznyelő, az autókból kimentettek mindenkit, és az is megúszta ép bőrrel, aki épp a kráter szélén tudott megállni az utolsó pillanatban. A környéket az eset után evakuálták, és elkezdődtek a helyreállítási munkálatok.
A gyanú szerint az időjárás mellett egy vasúti alagút építése okozhatta a bajt.
Az esetről készült fotókon pedig megcsillant a túlélő, amit vállára emelt az internet. Egy ezüst színű Toyota Hilux, ami szó szerint a pusztulás küszöbén egyensúlyozva állt meg. A kocsi valami isteni szerencsével pont egy biztonságot nyújtó kis szigeten parkolt.
A Hilux-rajongók pedig felvéshetnek egy újabb tételt a listára, ami mellé odaírhatják, hogy „ezt is túlélte”. A kreatív elmék egyből nekiveselkedtek, és több kamu-reklám is készült a témában a közösségi oldalakra.
The iconic Toyota Hilux that survived the sinkhole in Bangkok Thailand this week
byu/Holytrishaw incarmemes
A Hilux nem mellesleg legendás túlélő. Ott van mindjárt a Top Gear stábjának hírhedt kínzássorozata, amit évekkel ezelőtt egy jóval öregebb modellen végeztek el. Abban az epizódban volt minden: szisztematikusan zúzták le, végül pedig kikötötték egy oszlophoz a tengerparton, hogy elnyelje a dagály. És a csoda az, hogy a sós vízből kihalászott, kiszárított roncs motorja utána pöccre indult.


Volt ennél is durvább
A megnyíló föld kategóriában kétség kívül kiemelkedő ami a Kentucky állambeli Bowling Greenben, a Nemzeti Corvette Múzeumban történt. Több mint egy évtizede a múzeum ikonikus, sárga kupolája alatt nyílt meg a föld. A víznyelő hatalmas területen habzsolta be a padlót, és nyolc legendás Corvette-et rántott magával 12 méteres mélységbe.
Elnyelte az egymilliomodik legyártott Corvette típust, valamint egy 2009-es Corvette C6 ZR1 prototípust, valamint a „Kék Ördög” becenevű szörnyeteget is. A sérülések a minimálistól a katasztrofálisig terjedtek, attól függően, hova estek a gépek. A Kék Ördög szinte sértetlenül megúszta, sőt, miután daruval kiemelték, a saját lábán (kerekén) gurult ki az épületből.
Azóta a múzeum a lyuk nagy részét betemette, az autók egy részét restaurálták, néhányat viszont szándékosan sérülten hagytak.
