A Wards Auto magazin harmincegy éve állítja össze azt a Top 10-es listát, amelyen a frissen bemutatott legkiválóbb erőforrásokat gyűjti össze szerte a világról. Az elmúlt években egyre több részben vagy teljesen villamosított hajtáslánc került fel a Wards 10 Best Engines listára (amely pont emiatt 2020 óta már Best Engines & Propulsion Systems, azaz „Legjobb motorok és hajtási rendszerek” néven fut,) olyan azonban még soha, hogy mindössze egy tisztán belső égésű erőforrás kapjon elismerést.
Ez pedig nem valami politikailag korrekt viselkedés miatt van, hanem azért, mert az autógyártók erre fordítanak energiát és pénzt – igaz, Európa után Észak-Amerikában is újra megnőtt a belső égésű motorok mozgástere, a részleges villamosítás (mild hibrid vagy full hibrid) azonban mostanra általánossá vált, mint a benzines (és jóval kisebb arányban a dízel) erőforrások hatásfokát növelő technológia.
A Wards Auto szerkesztői idén 28 hajtásláncból választották ki a tíz legjobbat. Ebből mindössze nyolcban nem volt egyáltalán villanymotor, a többi húsz fele-fele arányban volt hibrid vagy tisztán elektromos jármű. Hat full hibrid, egy mild hibrid és három konnektoros került megmérettetésre. Többségük négyhengeres volt, de akadt kettő V6-os és egy V8-as is – az utóbbi végül a Top 10-es listára is felkerült.
Noha a Wards 10 Best Engines & Propulsion Systems válogatás globális jelentőséggel bír, a nevezések alapvetően az észak-amerikai piac alapján történnek, így eleve csak olyan márkák jöhetnek szóba, amelyek itt jelen vannak. 2021 óta nincs ársapka, tehát az extrém drága autók műalkotásszámba menő erőforrásai is játszanak, viszont a zsűri olyan mérlegelési szempontok mentén dönt, mint a teljesítmény, a forgatónyomaték, a zaj- és rezgésjellemzők, a hatásfok vagy az innovatív technológiai tartalom. Kizárólag vadonatúj fejlesztésű erőforrásokat mérlegelnek, ez alól kivételt képeznek az előző évi győztesek, amelyeket automatikusan ismét mérlegre tesz a zsűri, feltéve, hogy még forgalmazzák azokat. Idén kettő motor így került be végül a Top 10-be, az egyikük – a Honda kétliteres, két villanymotoros hibridje – sorban harmadik alkalommal nyert.
A tíz győztes között nem állít fel rangsort a zsűri.
A 2025. év legkiválóbb hajtásláncait megtalálod a galériában, ABC-rendben




