Meg akarta vesztegetni a rendőröket egy horrorkaraván külföldi sofőrje – számolt be az esetről az Ügyészség. A vád szerint 2025. szeptember 8-án, 11 órakor a készenléti rendőrök az M1-es autópálya egyik pihenőhelyénél – szabálytalan teherszállítás miatt – egy román honosságú tehergépkocsit vezető nőt ellenőriztek. Megállapították, hogy a tréleren két személygépkocsi volt elhelyezve, amelyek együttesen meghaladták a vontatható súlykorlátot, továbbá a gépjárművek sem voltak biztonságosan rögzítve.
A rendőrök közölték a sofőrrel, hogy a szabálytalanságok miatt 65.000 forint helyszíni bírságot szabnak ki, valamint, hogy nem haladhat tovább a járműszerelvénnyel, a szállított gépjárműveket le kell pakolni a trélerről.
Látszólag a nő tudomásul vette a döntést, ám amikor az egyik rendőr a bírságszelvényt kezdte kitölteni, az elkövető odalépett a hivatalos személyekhez, és egy összehajtott papírlapban 2 db 50 eurós bankjegyet adott át azzal, hogy engedjék továbbhaladni, mert nem tud visszajönni a gépjárművekért.

Fotó. Ügyészség
A nő ajánlatát a rendőrök visszautasították, majd korrupciós bűncselekmény elkövetése miatt előállították a Győri Regionális Nyomozó Ügyészségre. A nyomozó ügyészségen kötelesség megszegésére irányuló hivatali vesztegetés bűntette miatt gyanúsítottként kihallgatott nő elismerte a bűncselekmény elkövetését.
Az őrizetben lévő elkövetőt gyorsított eljárásban a Győri Törvényszék elé állították, ahol végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés büntetést, és – a vesztegetési pénz vonatkozásában – vagyonelkobzást indítványoztak vele szemben.
Nemcsak nálunk fognak szabálytalan szállítókat, alább egy kirívó német eset:
