Nem volt könnyű helyzetben a Red Bull az elmúlt hónapokban, hiszen egyetlen jó eredményeket szállító pilótájukat, Max Verstappent folyamatosan más istállókkal boronálták össze. A négyszeres világbajnok végül csak a Forma-1-es Magyar Nagydíjon, a Vezess jelenlétében öntött tiszta vizet a pohárba, és mondta ki, hogy marad a Red Bullnál.
Egy probléma megoldva, de a már szinte állandónak mondható másik végére még közel sem került pont. Jelenleg a második Red Bullt Cunoda Juki vezeti, inkább kevesebb, mint több sikerrel – ez persze nincs ínyére a csapatnak, de azóta, hogy Sergio Perez tempója durván elkezdett elmaradni Verstappenétől, senki nem tudott csodát tenni az autóval.
A Red Bull korábban már eldöntötte, idén nem variálnak többet a pilótafelállással, és úgy tűnik, tartják is a szavukat, azaz Cunoda jó eséllyel kihúzza az év végéig. Hogy ezt követően mi lesz, az bőven kérdéses: akár maradhat is az autóban a japán, aki az autó új fejlesztéseivel közelebb került Verstappen tempójához, de lecserélhetik a Racing Bullsban újoncként remek szezont futó Isack Hadjarra. Nem lenne elvetendő Liam Lawson sem, mint opció, aki szintén összekapta magát azok után, hogy két futamot követően lefokozta a Red Bull, de olyat még nem láttunk az energiaitalosoktól, hogy valakit újból előléptessenek.
Ebben a katyvaszban kell okosnak lennie a Red Bull felsővezetésének. Helmut Marko persze tudja, hogy túl sok idő nincs már a gondolkodásra. “Szeretnénk még pár versenyt, hogy figyeljük őket, utána hozunk döntéseket, szeptember-október magasságában” – árulta el a csapat tanácsadója.
